Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Gyulai Éva: "Hajtsd le, Uram, füleidet...": Két 17. századi könyörgés
62 Egyháztörténeti Szemle VII/1 (2006) (egyébként többször még a lelkészek és a birtokosok sem maradtak meg eredeti hitvallásukon). Rimaszombat azonban egyre inkább a helvét irányzat gömöri központja lesz, s a 17. században már színvonalas református iskolával is büszkélkedhet. Minden bizonnyal ennek az iskolának mestere, vagyis tanítója az a Laskay Gáspár, akit 1623-ban a helyi — már majdnem egy évtizede királyi privilégiummal működött — szabó céh felkért, hogy a társulatnak saját éneket szerezzen. A szerzőről foglalkozásán és költői vénáján kívül mást nem árul el a forrás, neve a baranyai Laskóra utal, vagyis egyike lehet azoknak, akiknek családja a török elől húzódott fel a biztonságosabb felföldi vidékekre. Hogy a helyi iskolamester gyakorlott rímfaragó, a korban ez nem csodálható, hiszen a korabeli iskolákat végzettek latinul és magyarul egyaránt képesek voltak alkalmi versek szerzésére. A tam'tók, amellett hogy a helyi egyházban és közigazgatásban kántori, jegyzői, íródeáki feladatot is vállaltak, az egyháztól kapott tanítói keresetüket sokszor egészítették ki a legkülönfélébb egyházi, közösségi és családi ünnepeken felolvasott versek „gyártásával”. Hasonló ünnepi alkalom lehetett 1623 februárjában az a céhgyűlés, amelyre hosszú énekverset rendeltek nála a rimaszombati szabómesterek. Az alkalom minden bizonnyal a céhmester választása lehetett, hiszen Rimaszombaton a céh jegyzőkönyvének tanúsága szerint már 1610-ben „farsang után való hétfőn”, vagyis a farsang végén, az utolsó vasárnap utáni hétfőn (a húshagyó kedd előtti napon) tartották a céh vezetőjének választását, így ez a nap a testület legfontosabb ünnepe volt az évben. A céhgyűlések színhelye a 17. században minden bizonnyal a mindenkori céhmester háza, hiszen a céh ládáját, pecsétjét és lakomaedényeit is itt őrizték. A céh, amelynek a vers címe szerint ekkor a posztó előkészítésével, vagyis posztónyírássel foglalkozó Nyíró György volt a céhmestere, míg az ifjak társulatát Szabó István dékán irányította, fontosnak tarthatta, hogy saját éneke legyen, hiszen a verset legfontosabb dokumentumuk, a céh-jegyzőkönyv elejére másolták be, amelyben már voltak 1610-ből származó bejegyzések, igaz, a prothocollumot majd csak 1634-től kezdik el rendszeresen vezetni.9 Az énekvers minden bizonnyal a templomban énekelt és a korban használt református-evangélikus énekeskönyvekben is szereplő valamelyik egyházi ének dallamára íródott, de hogy melyikre, erre a forrásból nem következtethetünk. A költemény 25 versszakból áll, s a versszakokat nem soronként, hanem szakonként írták be a jegyzőkönyve, így egy strófa két sorban „fért el”. Az írásképet a vers fontos jellemzője, az akrosztichon magyarázza, hiszen a strófák első betűi a SZABÓ CÉH KÖNIÖRÖGH Statny archív v Banskej Bistrici pobocka Rimavska Sobota Cehy v Rimavsky Sobote (A Beszterce- bányai Állami Levéltár Rimaszombati Fióklevéltára - Rimaszombati céhek fondja) A rimaszombati szabó céh iratai; Jegyzőkönyv (1610; 1634-1704)
