Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - TANULMÁNY - Miskolczy Ambrus: A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével a reformkorban
A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével 15 merítve, félreértéseivel vagy csak egyszerűen tájékozatlanságból fakadó ítéleteivel megpróbáljuk szembesíteni azt, amit a források ismeretében nagyobb bizonysággal állíthatunk. Útkereséséről nem tudunk, és — bizonyos források hiányában — nem is tudhatunk részletekben kimerítő képet adni. Lehet, olykor idealizáljuk, hiszen akarva, nem akarva erre ösztönöz a felfedezés öröme és élménye. Viszont, ha nem is utazunk arra, hogy olykor az útkeresés logikájából és tényéből adódó következetlenségeit állítsuk előtérbe, ne felejtsük azt, amit Patai József, a Múlt és jelen című zsidó kulturális folyóirat szerkesztője azon cikkében írt, amelyben A s^ámű^ött Rákóczi nyomában kialakult vitát értékelte: „Talán méltóztatik tudni, hogy a Bibliában meg vagyon írva Mózesről is, hogy vétkezett, de azért Mózes mégis csak Mózes maradt.”44 A radikális közíró, hitújító és tábori lelkész szabadságharca Horn Ede, azaz Einhorn Ignác a Fiatal Magyarország nemzedékéhez tartozott, Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór nemzedéktársa. Máshonnan indult, talán nem is ismerték egymást közelebbről, mégis — eszméik rokonsága, sőt azonossága okán — harcostársak voltak. Élete utolsó éveiben Jókai Mórhoz hozta közel a sors. Barátságuk Lessing és Moses Mendelssohn barátságára emlékeztet. Horn Ede Vágújhelyt született 1825. szeptember 25-én, ő volt a második gyermek a családban, a nyolc közül. Apja gyapjúkereskedő volt, a gyülekezet elöljárója, különböző jótékonysági egyletek tagja. Fiát nem járatta zsidó iskolába, házitanítót fogadott mellé. Mihelyt betöltötte tizenharmadik életévét, Nyitrán, majd Pozsonyban és Prágában tanulhatott. Rabbinak készült. Tizennyolcévesen hazajött szülővároskájába. Fia, Horn Emil — a családi hagyomány alapján — így emlékezett: „akkor kellett az első és nem a legkevésbé félelmetes küzdelmét megvívnia a gondolatszabadságért, ami egész életére rányomta bélyegét. Mivel a helyi zsinagógában akart prédikálni, először alá kellett vetnie magát a helyi rabbi — aki egyébként tanítója és barátja volt — cenzúrájának, majd el kellett viselnie, hogy ez elutasítsa őt, mert a vallások testvériségére és egyesülésére vonatkozó eszméit perverznek találta.”45 Két világ került egymással szembe. Horn Ede öccse, Antal így emlékezett bátyjára és annak hitközségi konfliktusára: „... már tízéves koromban bizalmasa és előőrse voltam, ha a vágújhelyi rabbinus a szószéken kelt ki ellene, és szegény anyám nagy keserűségére, de rebellis fiai nagy mulatságára a zsinagógában kijelentette, hogy ilyen emberek számára nálunk nincs hely, vándoroljanak ki Amerikába.”46 |PataiJozsi:F:] „A száműzött Rákóczi.” In: Múlt és Jövő., 1914. 333. p. 45 Horn Emil, 1893. 46 Horn Antal: Márczius 15. In: Magyar Újság, 1898. márc. 15.
