Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - BESZÁMOLÓK - Ugrai János: Régi diszciplína - aktuális kihívások. Tudományos tanácskozás az egyháztörténetírás helyzetéről
150 Egyháztörténeti Szemle VI/2 (2005) len beszélgetést a szerző gondolatai vezették be. A téma nemzetközi hírű kutatója elmondta, régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogy a protestantizmus hogyan fejthette ki hatását a 16. században igen bonyolult politikai szerkezettel, és ebből adódóan változatos társadalmi-gazdasági viszonyokkal rendelkező Magyarországon. Megítélése szerint a reformációnak nemcsak a gyors terjedésében, hanem megszilárdulásában is kulcsjelentősége volt a török megszállásnak: a nemességnek, az arisztokráciának megvolt az ereje és a joga arra, hogy az ellenreformáció (vagy katolikus megújulás) évtizedeiben a jobbágyságát saját hitére kényszerítse. Ennek ellenére nincs tömeges jele annak, hogy a nagy számban rekatolizáló főurak számottevően belenyúltak voltak a joghatóságuk alá eső területek felekezeti viszonyaiba. Ezt más hozzászólók is — például Balogh Judit — megerősítették és több példával illusztrálták. Még Báthori Zsófia is megengedte a várbéli katonáknak protestáns hitük megtartását, noha Sárospatak ellenreformátoráról az maradt meg a történeti emlékezetben, hogy kérlelhe- teden híve volt a jezsuitáknak. Erre többféle magyarázatot is ismerünk. Részben mindenképpen megfontolandó az a felvetés, miszerint a katolikus főurak megelégedtek saját maguk megboldogulásának biztos ígéretével, s egyszerűen nem foglalkoztak „eretnek” alattvalóik halál utáni sorsával. Ugyanakkor Péter Katalin szerint a főuraknak csak a joguk és talán az anyagi eszközeik voltak meg az ellenreformáció minél gyorsabb és hatékonyabb elterjesztésére, de a merszük és a katonai erejük nem. Egyszerűen nem kockáztathatták meg, hogy a török elleni, állandóan napirenden lévő védekezések idején egy ilyen másodlagos kérdés radikális képviselete miatt esedeg fellázadjanak alattvalóik és a legnagyobb veszélyben hagyják urukat cserben. Élénken éltek még a Dózsa-féle parasztfelkelés emlékei és túl nagy volt az oszmánokkal szembeni félelem is eg}' ilyen határozott viselkedéshez — emelte ki a rendezvény díszvendége. Mikor kezdődött és meddig tartott a reformáció? Úgy tűnik, e látszólag egyszerű kérdés újabb szempontok szerinti felvetése is számos tanulsággal szolgálhat. A protestantizmus eredetének a vizsgálatánál talán érdemes lenne széles körben is leszámolni a wittenbergi templomkapura kitűzött követelések mindent megváltoztató jelentőségének a hangsúlyozásával - vetette fel Fazekas Csaba. Aggályait megerősítették a hozzászólók. Péter Katalin és Bitskey István is szólt arról, hogy a katolikus egyház már Luther fellépése előtt többször is szembesült a belső korrekciók, reformok sürgető kényszerével. Nemcsak a nagy reformátorok tevékenysége (például Húsz, Wycliff, Savonarola) sorolható ide, de számos zsinat is foglalkozott olyan kérdésekkel, amelyeket aztán a reformáció emelt köz- üggyé. Ennek kapcsán elhangzott, hogy a külföldi szakirodalom nemcsak ismeri, hanem régóta is használja a „katolikus megújulás” kifejezést erre az időszakra. Igaz, ennek hazai elfogadtatása számos nehézségbe ütközik: Dienes Dénes idézte az azóta már elhunyt kiváló egyháztörténész, Barcza
