Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - TANULMÁNY - Miskolczy Ambrus: A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével a reformkorban
A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével 49 templomod; a csendes tűzhely a te oltárod; ennek közelében állítsd föl szónoki széked; egy kezedben a biblia, a másikban a nemzeti zászló; így lépj föl és hirdesd a mi új szövetségünk igéjét. Lám! politikailag mi nem emancipálhatjuk magunkat; de társaságilag igen, sőt a szociális emancipáció egyedül mitőlünk függ. Ez legyen végcélunk; oda vigyük rokonainkat, hogy az okveden bekövetkező polgáríttatásunk ne nagylelkű alamizsnaként - ilyennek tekintetik még, fájdalom! az, minek megadását az örök igazság, az emberiség, mint kivált maga a közhon jóléte fennen követeli — hanem kiérdemlett díjul adassék meg.” Ez a vallomás a reformzsidóság ön- és helyzetértékelése, valamint politikai programja. Fényt vet élethelyzetének abszurditására. A felvilágosodás révén elszakadt a hagyomány védelmet jelentő világától, és bár a német kultúrán nőtt fel, a német városi polgárságtól sok jót nem várhatott, hiszen a város egyszerre a sokat ígérő kultúra központja és nem egy esetben a zsidóellenesség melegágya. A céhes polgár és privilegizált városi kereskedő ugyanis veszélyes versenytársat láttak a zsidókban, akik előtt az 1840-es törvény megnyitotta a városok kapuit. Az urbánus antiszemitizmus tautológiába hajló tézise szerint a zsidók privilegizáltak, mert nem kötik őket a céhszabályok, a céheknek egyébként nem lehetnek tagjai, mert zsidók... A magyarosodást igenlő zsidóságnak látnia kellett, hogy politikailag és nyelvében a városi németség is magyarosodik, ezért számára a nagy' lehetőség: megelőzni, és a magyar szabadelvűséghez kapcsolódni. A magyar nemzeti átalakulás racionalitását a magyar reformzsidóság nem taktikából vagy egyszerű önmentésből fogadta el, történelmileg és emberileg azt találta hitelesnek. A magyar szabadelvűségben látta az erőt, amely az idők követelményeinek megfelelő korszerű nemzeti államot tud életre hívni. Miközben a nemzetiség-kultusz viszonylagosságát maga is érezte, a magyar nemzeti megújulást átélte, a közös magyar-zsidó eredet mítosza is erre ösztönzött. Ugyanakkor a politikai életbe való bekapcsolódás „szorosabb értelemben” — az adott feltételek között — még nem látszott kívánatosnak. Viszont ha magyar társas életet alakít ki, erkölcsileg is kényszeríti az országot a befogadásra, hiszen — józan ésszel gondolkodva — melyik ország az, amelyik saját nemzeti polgárságát megtagadja? A reformzsidó szemlélet egész Európában a polgárosodás terméke. Magyar sajátosság az, hogy a zsidó és a magyar identitás harmóniája sokkal teljesebbnek látszott, mint Francia- vág)' Németországban a zsidó és a francia, vagy a zsidó és a német identitás harmóniája. Magyarország tűnt a francia modell eszményi megvalósulási terepének. A reformzsidó eszmevilág általános sajátossága az is, hogy a zsidóellenesség céltáblájául szolgáló zsidó elemektől: a kétes hírű házalótól, kereskedőtől, kocsmárostól, uzsorástól elhatárolta magát, mint ahogy általában elhatárolja magát az értelmiségi az ilyen társadalmi elemektől. Ez számára „gondolkozni nem bíró, vág)' nem akaró kisebbség”, amelynek nyelve „zagyva” német, azaz: jiddis, zsidó kifejezésekben gazdag régi német nyelv. Ezzel a megnyilatkozással Diósy Már-