Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - TANULMÁNY - Miskolczy Ambrus: A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével a reformkorban
48 Egyháztörténeti Szemle VI/2 (2005) kell tehát; tényekkel kell bebizonyítnunk, miként legforróbb óhajtásunk magyarokká vagyis magyar-zsidókká lenni!” A tények vízióját mitikus távlatokba helyezte Diósy Márton: „Tényekkel kell bebizonyítanunk, miként a magyar—zsidó nem chimaera; hisz Ábrahám és Árpád földiek voltak, s miért nem egyesülhetnének utódaik egy eszmében: a nemzetiségben? A magyar nemzetiség és a mi vallásunk egy bölcsőből kerültek; miért ne lehetne azokat egybeolvasztani? Mi csorbítást szenvedne vallásunk: a monotheismus, ha nyelvre, érzelem és értelemre magyarok lennénk? Magyar—zsidó egyesület, ez legyen a mi új szövetségünk, ennek legyünk apostolai. A synagoga alaposzlopai rendíthedenül megmaradhatnak; csupán a későbbi vándorlásunkban itt is, ott is fölszedett chaldeai, görög, római, maur, spanyol, francia, sarmata és német anyagú, színű és vegyületű vakolatokat, mik sem egymással, sem vallásunk lényegével össze nem illenek, össze nem is férnek, és csak az üldöztetési félelemtől remegő, vagy' az előítélettől balra vezetett kéz hány't a templom égtiszta falaira, - csak ezeket hányjuk le és cseréljük föl a velünk egy eredetű, vérünkkel minden esetre a többi nyugoti faiaknál rokonibb Magyar nemzet színeivel. Érzelem- és eszmevilágunk magyar és nemzeti legyen. A nyelv, mely' által azt kedves véreinkkel közöljük, magyar legyen. E nyelven szólítsa barát barátját, a szerető szívválasztottját, gyermek szüleit; e nyelven panaszoljuk el istenünknek földi bajainkat; és legyünk meggyőződve, hogy csak hamar szinte e nyelven fog hálaimánk is elzengeztetni a nyert könnyítés és tökéletes fölszabadulásunkért.” Az űj világ elérésével is biztató mitológiai elemekkel szemben kiáltó ellentétben állt a valóság a maga nyomasztó antijudaizmusával és antiszemitizmusával. Diósy Márton okfejtéséből az is kiderül, hogy' a reformzsidóság úgy' érezte, a zsidóellenesség terhe ő rá nehezedik igazán: „De kivált titeket illet szózatom, népem műveltebbjei! Ti kínzott vértanúi hitünknek! Százszorta boldogtalanabbak sötétkori elődeiteknél, kiknek a fanatismus csak egy testi halált adhatott; nektek tízszer kell napjában elszenvednetek a gúnygyilkok-adta szellemi halált. Százszorta boldogtalanabbak az anyagilag tán elnyomottabb tömegnél, ki érzelme fejletlenségében vagy' eltompultságában nem érzi azon mérgezett szúrásokat, miken a ti érzékeny szívetek elvérzik. Ti, kiknek becsülete tiszta tükrét semmi úgynevezett zsidós bűn el nem homályosítja, és mégis a tompa érzékű tömegért is kell éreznetek, és az utált uzsorás bűneiért szenvednetek, titeket illet a nagy' munka. Legyetek buzgók, de legyetek okosak is. Se talárt, se kardot ne öltsetek: se vallási, se politikai mozgalmakba szorosabb értelemben ne avatkozzatok. A mi terünk sem a synagoga, sem a megyeháza; se rabbik, se kortesek ne legyünk; a békés, barátságos társas-élet, az a te küzdő hetyed, fölvilágosult magyar zsidó! A család a te
