Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - TANULMÁNY - Miskolczy Ambrus: A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével a reformkorban
A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével 47 zadok óta hordott rabbilincsektől egy ütéssel megszabadítsák, s őket emberekké, magyarok- és polgárokká emeljék: arra csak egyetlen komoly határozat szükséges, egyeben férjfias elszántsággal kimondva a következő országgyűlésen.”155 Hartmánéhoz hasonló Kármán Mór eszménye is, csak a fogalomhasználat tér el, amikor a zsidóság hivatását és a rabbiság feladatát próbálta jellemezni, és ezen alkalommal megidézte a hajdani nagy pápai főrabbit, Löw Lipó- tot, aki „nem magyar zsidókká akart bennünket nevelni, hanem zsidó magyarokká”, intve arra, hogy nem szabad elzárkózni a „haladó művelődés forrásai elől”, mert így elhomályosul „a szent tanításnak a tiszta fénye”. „Am midőn így a vallásos érzület emelkedettsége érdekében súlyt kell vetni arra, hogy' szent hagyományunk megértésében a haladó művelődés meg a tudomány teljes készletét használjuk fel, nem kevésbé int múltunk tanúsága arra is, hogy' erkölcsösségünk teljessége érdekében minden tekintetben tevékeny szolgálatába álljon a zsidóság mindenütt a nemzeti gondolkodás és szervezkedés nagy és magasztos munkájának.”156 Az emancipáció mintaországa természetesen Franciaország. De messze van, a mi tájainkon — hangoztatta Diósy Márton — viszont „még a felületesen szemlélő figyelmét sem kerülheti el azon különös tünemény, miszerint Európának keleti, éjszaki és közép részeit lakó nemzetek és nemzetecskék leginkább egy nagy eszmétől: a nemzetiség eszméjétől látszanak elragadtatva lenni, csupán egy népfaj - és pedig az, ki önálló nemzetiséggel bíra, már akkoron, midőn jelenleg a Európában uralkodó nemzetek, mint olyanok, még nem is léteztek; e faj, ki hogyha hagyományos könyveit át nem szállítja az utókorra, ez a régmúltakról vagy semmi vagy csak igen hiányos tudomással bír — csupán a zsidók nem szólaltak föl rég elhunyt nemzetiségük fölébresztése mellett, még oly országokban sem, hol politikai szavazattal bírtak”. És mikor Magyarországon kibontakozóban a nemzetek „közcsatája”, akkor csak „a zsidó nem álmodozik nemzetiségről, az uralkodó nemzetével ellenkezőről; sőt napról napra — és e közharc alatt inkább, mint valaha — eleihányja foszlányait a más nemzetekről reá ragadt küljeleknek, a magyar nemzetiség tényezőit iparkodván magáévá tenni”. És bár „a népek életében a szavak tények”, a zsidók esetében célszerűbb a cselekvés: „Hallgass, tűrj, de tégy!” — mert: „a szavak még korántsem tények, tennünk HARTMÁN LlPÓT: Magyar zsidó, vág)': zsidó magyar. Pécs, 1848.; HARTMAN, LiíOPOLD: Die Juden in Ungarn, Kroatien und Slavonien. Ein Beitrag: Judenfrage im Jahre 1848 und in der Gegenwart. Nach meinem, im Jahre 1848 erschienen ungarischen Werke „Magyar zsidó, vagy: Zsidó) magyar?” in’s Deutsche übertragen, und dem Verfasser der jungst in kroatischer Sprache erschienen Flugschrift „Izraelicani u. Hrvatskoj i Slavoniji” zur geneigten Beachtung empfohlen von Leopold Hartman Bürger und Buchhändler in Agram. Agram, 1861. KÁRMÁN Mem: A zsidóság hivatása és a rabbiság feladata. In: Múlt és Jövő, 1914. 3., 6. p.
