Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - TANULMÁNY - Miskolczy Ambrus: A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével a reformkorban
46 Egyháztörténeti Szemle VI/2 (2005) „Magyarosodjunk és magyarosítsunk, polgárosodjunk, hogy polgáro- síttassunk!” — hangzik az írói a hitvallás végszava, valójában vezérlő gondolata. Isten és ember előtt adott számot az író, akinek képzelt és valóságos olvasójához kellett szólnia. Mindenekelőtt a képzelttel kellett vitatkoznia, a zsidóellenessel, aki egyébként ilyesmit aligha vett kézbe, hiszen „folyvást úgy tesz, mint ama török, ki a kereszténység tiszta erkölcsi tanait az oláh anyók babonái után ítélé meg”. Ezért egyébként Diósy tudja, hiába állítja, „hogy a zsidók csupán a tiszta monotheizmusban (magyarul: az isten egyetlenségébeni hitben) látják összekapcsolatuk lényegét, s hogy az egy vallást követők még korántsem egy nemzetségűek”. A képzelt olvasó felidézése tehát csak írói fogás, mert a valóságos olvasót kellett meggyőznie, vagy csak erőt önteni belé. „Messiás és emancipáció egy és ugyanaz” — hangzik a nemzeti reform — a racionalista életfilozófiává szekularizált judaizmus — fő tétele. Magyar zsidó hitvallás ez. A modern - mérsékelt - reform nagy hangadójának, Löw Lipótnak a pápai zsinagóga felszentelésekor előadott zsidó magyar hitvallásától csak annyiban tér el, amennyiben a világi író és a hitéletet megújító rabbi látószöge el is kell, hogy térjen egymástól; ez utóbbi így látta a Messiás eljövetelét: „Igazán és szilárdul hisszük, hogy a Messiás boldog kora el fog jőni Izraelnek, minden elnyomott népnek, az egész emberi nemnek, mert úgy van írva: Akkor a népek kardokból szántóvasakat, dárdákból sarlókat készítendenek; nem fog egy nép többé a másik ellen fegyvert ragadni, s nem tanulandják többé a hadakozást. Kiki fog nyugodni szőlőtője és fügefája alatt, senki által nem háborgattatván; mert seregek Urának szája szólt. Bizonyára! minden nép járand az ő Istenének nevében; mi pedig járandunk Istenünk nevében mind örökké. (Mikeás 4, 3-5.)”153 A magyar zsidó és a zsidó magyar hitvallás nem zárják ki egymást, hanem kiegészítik. Némileg utólagos konstrukció, ha dilemmaként vetődik fel: magyar zsidó vagy zsidó magyar. Nehéz tetten érni a különbségtételt, gyakran csak kiérezni az egyes szövegekből, hogy mit akar jelenteni a dilemma.154 Ezért kell meghatározni, ha lehet, és szövegösszefüggéseiben értelmezni. Mást jelent például Hartmán Lipótnál 1848-ban, és mást Kármán Mórnál 1914-ben. Az előbbi Magyar ■ygidó, vagy: %sidó magyar című művéből - mivel tételesen sehol sem szembesíti a két fogalmat — az érződik ki, hogy a magyar zsidó az adott kor és helyzet még nem emancipált zsidója, míg a zsidó magyar az emancipált, a keresztényekkel hasonló jogoknak és kötelességeknek örvendő állampolgár, a nemzet tagja: „Hogy pedig ezen általános egyenlőséget, e szerencsés emancipációt egyszerre előidézhessék; s a zsidók százezreit, kik szintoly becsületesen gondolkodnak és éreznek, mint minden más felekezetűek, a száLöv LlPOT: Hitvallás letétele. A magyar zsinagóga. Pápa, 1847. 42-43. p. BÁRÁNY, GliORGH: „Magyar |ew or: Jewish Magyar”? (To the Question of Jewish Assimilation in Hungary), in: Canadian-American Slavic Studies. 1974. 1. sz.
