Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - TANULMÁNY - Miskolczy Ambrus: A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével a reformkorban
36 Egyháztörténeti Szemle VI/2 (2005) Ezek után már az egyetértés is sértő lehetett, és az érvek egymás elleni kijátszásához vezetett: „És mivel én hibáinkat korántsem akarom titkolni, nyílt szívűleg meg kell vallanom, hogy a magyarországi rabbik nagyobb része — nem rossz akaratból, hanem csupán tudatlanságból — a tespedés iskolájához tartozik” — írta Löw. Mire Kossuth: „És ebben van, uram! az emancipációnak legnagyobb akadálya.” A vitában alighanem a lényeg sikkadt el, az, hogy Löw maga is szorgalmazta a zsidó kongresszus összehívását, amivel Kossuth is csak egyetértett, akár a zsidó rabbiképző felállításával, a nagy kérdésről azonban hallgatott, éspedig arról, hogy' Löw szerint „az emancipáció után pedig a zsidó papok a vegyes házasságokat korántsem akadályozandják”115 - tehát a kossuthi program csak a feltétel nélküli emancipáció révén valósítható meg. Löw Lipót feltétel nélkül azonosult a magyar nemzeti üggyel, miként aló. századi magyar prédikátorok a zsidókhoz hasonlították népüket, a tudós rabbi a középkori Európában élt „izraelitának állapotjá”-t a Himnuszból idézve jellemezte: „Bújt az üldözött...”116 Sok keserű igazságot — sok keserű tapasztalat nyomán — foglal magába az a nézet, mely szerint „Kossuth nyilatkozata sokat ártott az emancipáció ügyének, de hatását gyengítette Löw kimerítő válasza”.117 A mából visszatekintve, akad, aki szerint „nem a sokat emlegetett és sokak által kárhoztatott asszimilációról van itt szó. De arról igen, amit szocializációnak szokás nevezni, vagyis közösségvállalás a társadalommal”.118 A franciaországi zsidóemancipációtól annyiban tért el a magyar politika, hogy az előbb biztosította az egyenjogúságot, és aztán követelte a feltételek teljesítését; Napóleon még az emancipáció visszavonásával is fenyegetett. Ezek után Jacob Katz okkal hangsúlyozta: „Az emancipáció és a reform közötti közvetlen kapcsolat azonban a magyar forradalmat jellemző egyedi vonás, és világosan jelzi Kossuth radikális és végül is önmagát kudarcra ítélő nézeteit.”119 Ez az ítélet, már a 20. század második felének tudása és tapasztalatai birtokában született. Viszont kérdés, hogy Kossuth nem ismerte-e fel, hogy' a zsidóellenességet mennyire ki lehet aknázni. A zsidó reform hívei felvilágosult racionalisták voltak, tapasztalták, de nem igazán érzékelték, hogy az ösztönéletből feltörő szenvedélyek téveszmékkel együtt milyen erőt, politikailag — pusztításra és aztán önpusztításra - hasznosítható erőt jelenthetnek. Kossuth talán ennek veszélyére érzett rá. Ezért sürgette az egybeolvadást. (A kérdés másik oldala, hogy nemcsak a zsidó vallási szokásokat bírálta, hanem a keresztényeket is, például egykori besúgó jelentés szerint tiszteletlenül nyiLöw Lkopoi.D: Nyílt levél a zsidó-emancipáció ügyében. In: Pesti Hírlap, 1844. 357. sz. (június 2.) 375-376. p. LÖV LlPÓT: Jeremiás prófétának négy aranyszabálya a valódi hazafiságról. Pápa, 1847. 13. p. 117 Viínetiankr, 1922.152. p. ZiWA TAMÁS: Zsidók. In: Együtt élő népek a Kárpát-medencében. Szerk.: ÁCS Zoltán. Bp, 1994. 231. p. ii*) 1 1 KATZ,JAKOB: From Prejudice to Destruction. Anti-Semitism, 1700-1933. Cambridge, 1980. (továbbiakban: KATZ, 1980.) 236. p.
