Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 1. szám - TANULMÁNY - Tengely Adrienn: Egyházi tervezetek és kezdeményezések a közép-európai népek együttműködéséről a két világháború közti Magyarországon
16 Egyháztörténeti Szemle VI/1 (2005) Romániának önálló országként kellene megmaradnia, de úgy, hogy Erdélyt kettéosztják közte és a fend kárpát-medencei ország között. A délszláv nagyhatalmi álmokat le kell törni, ez közös érdeke Közép-Európának és a Balkánnak is, Horvátország pedig beléphetne a Hungária-szövetségbe. Ausztria esetében is egy hasonló, a körülötte élő népekkel minden nacionalizmustól mentes nagy Ausztria-szövetséggé való átszervezését tartaná szükségesnek, az így létrejövő két államszövetség pedig egy nagy Duna- szövetséget alkotna. Ez a független Lengyelországgal lenne „az a három oszlop, melyre a katolicizmusnak Rómából kelet felé induló hídja támaszkodik” — Gemelli atya, a milánói katolikus egyetem rektora szavaival élve.48 Az ilyen átfogó tervek mellett a Duna-völgyi összefogás egy-egy gondolatával, részkérdésével mások is gyakran foglalkoztak, ezért ezeket összevetve a fentiekkel, vizsgáljuk meg azokat a fő csomópontokat, amelyek körül a katolikus reformnemzedék közép-európai elképzelései csoportosultak, hogy így gondolatvilágukról általános képet tudjunk nyújtani. Nézzük meg először, hogy a nagy Duna-völgyi összefogásokban milyen szerepet szántak Magyarországnak, illetve a magyarságnak. A legtöbb vélemény szerint a magyarság „első az egyenlők között”, melynek magához kellene ragadnia a közép-európai rendezés vezérszerepét és maga köré gyűjteni Szent István elvei alapján a környező népeket.49 Tarnóy László fejti ki ezt a legrészletesebben, a magyarok egyértelmű — ha nem is politikai, de kulturális — vezető szerepét hangoztatta a Duna völgyében. Szerinte a magyarság már nem lehet a nyugat védőbástyája, hisz a török elment, s az is elég kétséges, hogy ez a kis nép a sokat hangoztatott mérleg nyelve lehetne a térségben. Ezért Magyarországnak új hivatásra van szüksége, vagyis megteremteni az új Duna-völgyét, mely már szerepelhetne az európai egyensúly mérlegeként. De ehhez az új közép-európai kultúra megteremtésén át visz az út, melyre a magyarságnak különösen joga van, „mivel egyesíti magában egész Közép-Európát, a mi fajunk német, román, szláv részekből is van összetéve [...] Általában az egész kultúránk, ha jól értelmezzük, tulajdonképpen nem »turáni«, hanem dunavölgyi kultúra, mely azonban egyenlő lett a magyar kultúrával.”50 Érdemes megjegyeznünk, hogy nem találkoztunk egy olyan tervezettel sem az „aktívkatolikusok” körében, melyben ne a magyarság lenne az összefogást kezdeményező vagy létrehozó erő. A Habsburg-kérdésben sokkal eltérőbb álláspontokkal találkozunk, a katolikus fiatal nemzedék már egyáltalán nem nevezhető egységesen legitimistának. Igaz, Bajza és N. Czike Gábor a dinasztiát közép-európai misszióval áldott uralkodó családnak tartotta, amelynek hivatása a kis népeket 48 Aradi, 1934. 117-120. p.; Korunk S^ava, 1932. december 15., 1933. szeptember 15., 1933. április 15. 4‘) 1 Korunk S^ava, 1935. november 15.; ARADI, 1934. 117-120. p. 50 Új Kor, 1935. november 15.
