Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - TANULMÁNY - Miskolczy Ambrus: A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével a reformkorban
30 Egyháztörténeti Szemle VI/2 (2005) tények vallásbeli türelmetlenségéből” eredően „a zsidóság ma is minden statusban egy, a nép többi részeitől elszigetelt testületet képez; érzésre, gondolkozásra, életmódra nézve amazzal egészen ellenkező ösvényt követ; közérdeket nem, csak magányhasznot ismer”. Kossuth elutasította ezt a torzképet, amely beépült az emancipáció ellenes diskurzusba: „Ezen rajzban igen sok túlzott van; igen sok viszont olyan, ami ha bűn, ha erkölcstelenség, ha gáncsot érdemel, a zsidók többségének nem mint zsidóknak, hanem mint embereknek a keresztényekkel közös bűnök, közös tulajdonuk. Sőt mi egyenesen azt merjük állítani, hogy a mennyiben értekező úr erkölcsiségi gáncsokat említ, vegyen bár föl egyenvonalba akármely más vallásé felekezetet, a statisztikai arányt egy hajszálnyival sem fogja másoknál kedvezőbbnek találni, mint a zsidóknál; ez pedig kimondhadan erővel szól a zsidók mellett: mert az ő demoralizációjokra másfél ezred éves hontalanság, üldözés, szolgaság, lealacsonyítás esküdött össze; s ha ennyi okok közrehatása mellett erkölcsiségök vagy épen nem, vagy' csak annyiban áll rosszabbul más vallásbeli felekezetűeknél, a mennyiben az említett hosszas elnyomás őket egy' bizonyos jellemsajátságot fejlesztő bizonyos életösvényre szorította; az valóban a zsidóknak igen nagy' becsületére válik. Mi tehát az erkölcsiségi hasonlat szempontjából vett minden okoskodást igen gyöngének, sőt alaptalannak, sőt annyiban szeretetlennek is valljuk; mert bizony'osan nagy szeretedenség volna, ha a zsarnok, ki embertársát nemzedékeken át rabszolgává alacsonyítá, ennek azt vetné szemére, hogy' szolgalelkű: vagy ha annak, kinek tíz ujját összezúztuk, azt vetnők szemére, hogy rossz kézműves. Ami pedig különösen azt illeti, hogy' a zsidó közérdeket nem ismerne, sokkal többször volt alkalmunk zsidókkal úgy a cselekvő emberszeretet, mint a közjó mezején találkozni, mintsem, hogy e’ vádat tagadni lé- lekismeretes kötelességünknek ne ismernők. — csak ne feledjük, hogy a közérdek iránti lelkesedés köztünk is ép úgy mint a zsidók között, egyes szebb jellemek vonása, nem a nagy sokaság tulajdona.” Fábián Gábor a gy'ógyírt judaizmus és kereszténység szembenállásából fakadó állapotokra a vegyes házasságban lelte fel: „És mégis kinek jutott az emancipáció hősei közül ekkorig eszébe megpendítni azt, hogy a %sidó és keresmény köpött házasságot tilalmazó törvény töröltessék elé Ezen tilalmazó törvény az, melyben én a lerontandó korlátok legnagyobbikát látom, s mely előttem vészt jósló sötét folt gyanánt ötlik föl a zsidóemancipáció megállapított kérdésében. E’ törvény ásta meg sírját először a zsidó emberi és polgári méltóságának; ez tette őt csak valódi páriává a népek közt, mert ezzel az volt kimondva, hogy a zsidó nép az emberi nemnek egy' oly söpredéke, mellyel a többinek összeelegyedni gyalázat, kárhozat és vétek. Melyük emberosztály van ennél már ma mély'ebben lealázva? — Azon félig vad emberfajokkal, melyeket, úgy' látszik, maga a természet nálunk európaiaknál egy fokkal
