Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 1. szám - RECENZIÓK - Dankó Imre: Liturgia Sacra Coenae. Az az: Úr Vacsorájának Ki-osztásában-való Rend és Cselekedet
124 Egyháztörténeti Szemle VI/1 (2005) Kiadványunk gondos filológiával készült, aminek az értékét az is emeli, hogy a szöveg gondozója képzett teológus és tudós, a tipográfiai- nyomdatörténeti kérdésekben is felettébb jártas olyan könyvtáros, aki a nyelvészeti-nyelvi, nyelvtörténeti szempontokra is nagy figyelmet fordít. Fekete Csaba természetesen jól ismeri az egyháztörténetet, az egyháztörténeti irodalmat. Ismereteit nagyszerűen fel is használja mind a szövegközlésnél, mind a szövegközléshez közvetlenül hozzátartozó megjegyzéseknél (lábjegyzetekben történő utalások formájában), majd pedig az ágendáról írt tanulmányában. Erre a szövegközlés után, liturgia Sacrae Coenae a%a% a Pataki agenda címen kerül sor. (67-106 p.) A reformáció korai időszakában a liturgikus életben alapvető változás ment végbe. A változás legrövidebben azzal jellemezhető, hogy az istentiszteleti rendből elhagyták a sakramentális részt, a communiót, az úrvacsora osztás szertartását. És azt egy külön szertartási renddel, önállóan és nagyon ritkán szolgáltatták ki. Illetve a különben is zsúfolt (és hosszú) istentiszteleti rendbe igyekeztek beleilleszteni. Az istentisztelet jellemzően homiliás, tehát prédikációs, azaz igehirdetéses istentisztelet maradt. Az úrvacsora osztásnak nem alakult ki valamiféle egységes szertartása, az egyes egyházközségek, vagy inkább traktusok gyakorlata nagy változatosságot mutatott. Ezen akartak a puritánusok változtatni, kidolgozva egy lehetséges úrvacsorái ágendát (szertartáskönyvet). Erdélyben fejedelmi pártfogás mellett sikerült Medgyesi Pálnak és társainak (egy- házkerületileg) elfogadtatni ágendájukat és ezt akarták elérni a tiszáninneni traktusokban is. Mindannyian tudjuk, hogy a keresztség mellett az egyetlen protestáns szentség az úrvacsora, illetve annak kiszolgáltatása volt. Az úrvacsora tanban mutatkozó felfogásbeli különbségek oly erős hatást gyakoroltak a kor egyházi életére, hogy a reformáció egyházai éppen ezek szerint, az úrvacsora-értelmezési különbségek szerint különültek el egymástól és váltak önálló protestáns egyházakká. Medgyesi Pálnak nagyon nagy és nehéz munkája és kiváló képességei ellenére se sikerült elfogadtatni ezt az ágendát, még pedig azon okok következtében, amelyek szerint az egyes traktusok, de egyes egyházközségek is tartózkodtak az „erdélyi”, azaz a „fejedelmi-fejedelemasszonyi” hatásoktól, Medgyesi Pál sem volt egyöntetűen népszerű a tiszáninneni traktusokban (Zemplénben, Abaújban), illetőleg Patakon. Ahol is a pataki papok, Veréci Ferenc első lelkésszel az élen, (féltékenysége, és egyéb személyes indítékai alapján is) egyháztörténeti-, teológiai viták, támadások tárgyává tették az ágendát és a puritánusokat is. Ezekben a vitákban, támadásokban megnyilvánult az erdélyi egyházszervezettől való függőségi viszony felmondása, még Lorántffy Zsuzsánna fejedelemasszony ellenében is. Mindezeket a küzdelmeket, beleértve az ágenda
