Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 1. szám - RECENZIÓK - Szabadi István: Szabó András: A késő humanzimus irodalma Sárospatakon (1558-1598)
150 Egyháztörténeti Szemle V/l (2004) mint Szikszai Fabricius és Balsaráti Vitus, akikkel jó barátságban volt. Szabó András mindhármójuk életrajzát részletesen tárgyalja, mint akik a korszak szellemi arculatának meghatározói voltak Sárospatakon. Az őket követő két évtizedben, aló. század utolsó éveiben humanisták és teológusok, tudós prédikátorok váltották egymást a pataki iskola élén Kassai Császár Györgytől Fegyverneki Izsákon át Új falvi Katona Imréig, akinek 1602-ig tartó rektorsága már válságos évtizedek kezdetét jelentette. Szabó András az általa tárgyalt korszak sárospataki szellemi viszonyait európai összefüggésben mutatja be. A kapcsolattartásban meghatározó szerepe volt a kötetben is bemutatott patrónusoknak, Perényi Gábornak, Dobó Ferencnek, a Mágócsy és Melith családoknak. Támogatásukkal számos diák kereste fel elsősorban Wittenberget, s alakított ki életre szóló barátságokat európai humanista körök tagjaival, ahogy ez Balsaráti esetében szembetűnő. A wittenbergi magyar bursának kivétel nélkül minden pataki tanár és prédikátor tagja volt, tízen a coetusnak senioraként is tevékenykedtek. Ezen túl levelezés útján személyes kapcsolatban maradtak Melanchtonnal, Bézával, a tübingeni Crusiussal, a bázeli-heidelbergi Grynaeussal. Mindez arra utal, ahogy Szabó András megállapítja: Sárospatak ebben a korszakban jelentős műhelye volt a magyar és európai protestáns késő humanizmusnak. Ennek bizonyságaként a szerző áttekinti a pataki tanárok és diákok levelezését, orációit, az általuk írott latin nyelvű alkalmi verseket, latin és magyar nyelvtudományi munkákat, továbbá orvostudományi és természettudományos tevékenységüket. Történetírói, jogi, filológiai területen, úgy tűnik, csak kezdeményei voltak meg a magasabb szintű munkáknak. Utoljára, de legkevésbé utolsó sorban a patakiak teológiai munkásságáról kapunk képet. Szikszai Fabticius és Fegyverneki Izsák műveinek bemutatásán keresztül a tárgyalt fél évszázad vitairodalmáról is áttekintést kapunk, hiszen először éppen Thúri Farkas Pál és Szikszai Fabricius Balázs vezetésével a helvét irány vált el a lutheritől, majd Szikszai Fabricius az unitárius teológiával kellett, hogy szembeszálljon, a század végén pedig az egyre erősödő ellenreformáció jelentett kihívást. A kötet végén képet kapunk az iskola diákságának társadalmi összetételéről, arról a közegről, amely kibocsátotta a fentebb bemutatott kiváló humanista tudósokat, prédikátorokat, kiemelve azt, hogy Patakon országos viszonylatban is igen magas volt, talán a negyven százalékot is elérte a nemesi származású diákok aránya. A kötet bevezetőjében Szabó András irodalomtörténeti, irodalomelméleti kérdésben, a magyarországi humanizmus korszakolásában is állást foglal, a késő-humanizmus fogalmának alkalmazásában a legmodernebb európai, elsősorban németországi tudományos eredményeket követve. Ezzel jó példáját adja annak is, hogy ahogyan egykor a 16. század Patak
