Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)

2004 / 1. szám - TANULMÁNY - Tengely Adrienn: Az egyházak helyzete a polgári demokrácia időszakában Tolna és Baranya vármegyében (1918. november 1.-1919. március 21.)

Tengely Adrienn: Az egyházak helyzete a polgári demokrácia időszakában... 47

gos politikai eseményektől, mind - a katolikus kivételével, ahol a püspök a megszállt területen tartózkodott — felső vezetésüktől s teljesen magukra maradtak. így nem ment végbe bennük 1919. január közepén az az éles ellen- forradalmi irányváltás sem, mely a szabad területeken lévő egyházakban — elsősorban a katolikusban — bekövetkezett a baloldali politikai előretörés és az azt követő egyházellenes intézkedések hatására. Az elzártság következtében az egyházak szinte a teljes passzivitás állapotába süllyedtek, nem tudván kapcsolatot tartani sem központjaikkal, sem más helységben lévő csoportjaikkal. A keresztényszocialista mozgalom is hanyatlásnak indult az országos köldökzsinórtól elszakadva, s talán az is közrejátszott ebben, hogy az anyaországtól elzártan már nem volt értelme tevékenységüknek, mivel nyilvánvalóvá vált, hogy a tavaszi választásokon nem tudnak részt venni. Csak néhány ügy folytatódott továbbra is, azok, amelyek helyileg csupán egy településhez kötődtek, mint az autonómiai munkálatok Pécsett vagy az agitáció a női szavazatokért az egyes falvakban.

Az egyes egyházak működését vizsgálva a katolikusban a felsőklérus és az alsópapság tevékenységét külön kell elemeznünk. Zichy püspök mindig óvatosan kiváró politikát folytatott, a többi főpásztor véleménye előtt soha nem bocsátkozott konkrét állásfoglalásba semmilyen ügyet illetően. Nem volt szélsőségesen konzervatív, mint néhány társa, az enyhébb, ésszerű reformoktól nem idegenkedett — például a helyi papi tanács szerveződését engedélyezte —, de csak addig a határig, míg az egyház, illetve az egyházi vezetés érdekei nem sérültek, ha ennek veszélye merült fel, akkor a körülményekhez mérten a leghatározottabban fellépett, ahogy a palotabozsoki iskolaátadási ügy dokumentumaiban olvashatjuk. Sem a helyi, sem az országos politikába nem avatkozott bele, a Károlyihoz küldött püspökkari nyílt levél és a szerb annexió ellen tiltakozó Nép határozat aláírásától eltekintve. Úgy tűnik az erre vonatkozó néhány forrásból, hogy a helyi felsőklérus többi tagja tőle jóval konzervatívabb álláspontot foglalt el, különösen igaz volt ez a káptalan — elsősorban az autonómiával kapcsolatos — megnyilatkozásaira és Martinovich Sándor „Vallásosság és Műveltség” című füzetsorozatára.

Az alsópapság viselkedésében mértékletességet és lojalitást tapasztalhatunk. A papi tanács ügye mutatja, hogy kívántak bizonyos reformokat, de nem radikalizálódtak, követeléseik a budapesti és szegedi papi tanács elképzeléseihez — cölibátus eltörlése stb. — képest szinte konzervatívoknak mondhatók. A forradalmi idők ellenére kiegyensúlyozott maradt a kapcsolat az alsópapság és egyházi vezetése között, az előbbi nem kívánt túlzott reformokat, az utóbbi pedig nem zárkózott el a mérsékelt újítások elől.

Területünk református egyházának tevékenységéről sokkal kevesebb dokumentummal rendelkezünk. Ezekből azonban az derül ki, hogy a pécsi egyházközség — különösen Nyáry Pál lelkész — igen radikálisan gon