Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)

2004 / 2. szám - RECENZIÓK - Fekete Csaba: Buzgóság. Borkó Julianna énekeskönyve

164

Egyháztörténeti Szemle V/2 (2004)

sa (A hit hangjai) szerint az eredeti így volt: Virágozik a fű (44:1, a mutatóban hibásan van); Egészség, kedvelő, helyesen: Egészség, kedv, erő (44:2); Valahol az orv-vadonban, helyesen: Valahol a ^ord vadonban (56:1); Holnap ítéletre Kiolthatnak tégedet, helyesen: Holnap ítéletre Kiálthatnak tégedet (60:3); Hit hajócskánk: nem két szó, egyetlen fogalom, egy szóként írása régen is általános volt, így lett volna helyes: hithajócskánk (59:3, 85:3 és 107:1).

Az új tipográfiát szemlélve egyik szemünk nevet. Garamond betűje klasszikus, az első kiadás kopott és közönséges típusát sokkal meghaladja. Örömünk mégsem felhőtlen, a másik szemünk sír. Nem e kiadás korához, az elsőéhez illenek a díszecskék, de ettől a kiadvány szép, nem ez a baj. Megmásították a versszedést. Az igénytelen első nyomtatás szűkebbre— bővebbre mérte a sortávolságot, a strófák közötti spáciumot is szeszélyesen variálta, mégis felülhaladja az új kiadást azzal, hogy versként jelentette meg az énekeket. A prózásításra nem mentség a terjedelem. Versszedés is elfért volna 150 lapon (a mostani 146): hisz az első kiadás 128 lap, ameny- nyi az énekek száma; de a mostani dallamszedés pazarló: négy lapon két- két kottasor, nyolc lapon csak három-három van, holott laponként elfér nyolc sor. Mégis, a dallamszedése részben prózaszerű, nem dallamsorok szerint tagolt. Ezáltal nem feltárja, hanem eltussolja a strófa, illetve az énekek versszerkezetét.

Elismerőleg kell emlegetnünk az első kiadástól eltérő (vagy alternatív) dallamok választását. Ezek is főként importált dallamok, a belmissziós mozgalom énekügye kezdettől fogva ezekhez kapcsolódott. Most a temetési énekek dallama az 1948-as ritmizálást követi. Victor János ritmikusan adta közre a zsoltárokat; az ő „Hozsánna!” című gyűjteménye a Bu^góság egyik forrása, helyes a ritmikus alak választása. Az „Ó és Új”, majd az 1997. évi „találkozós” énekeskönyv Máté János dallamával közli Borkő Julianna „Halld meg, bűnös ember, Jézus szeret!” kezdetű énekét, most azonban Perkins 6/8-os „Nem csábít földi kincs” kezdetű dallamát találjuk a függelékben (XVIII.) — ez a „Hallelujah!” 148. éneke. Református vonás még ma is a genfi zsoltárok dallamára hivatkozás. Huszonnyolc zsoltárdallamra írott ének (a 8, 23, 28, 32, 35, 42, 77, 84, 89, 91, 134, 137. dallamára) képviseli a Bu^góság e sajátos vonalát, ezek jól énekelhetők. 1928-ban nincs utalás a 85. zsoltárra, most van. Jól éneklő gyülekezeteknek elég ma is a zsoltárok kezdősorát említeni: ezzel a második kiadás is megtartotta részben a századokig szokásos ad notam praxist.

A változott szedés az ének mibenlétét érinti. Eldurvult, ének és vers iránt érzéketlen korunkban kár, hogy a szerkesztő nem ragaszkodott az ének versalakját becsülő emelkedett szinthez. Szemléleti változás, hogy az ajánlás szövegekről szól, nem énekekről. Ezt visszhangozza az előszó is. Ilyen elszólások mögött olyan nyelvi-irodalmi felfogás rejlik, amely az éneket szövegével tekinti azonosnak, mellőzhetőnek és esetlegesnek te