Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 2. szám - RECENZIÓK - Fekete Csaba: Buzgóság. Borkó Julianna énekeskönyve
Recenziók 165 kinti a dallamot, és megkerülhetőnek fogja fel azt is, hogy az énekvers más dimenzióba tartozik, mint az olvasott, felolvasott vagy szavalt szöveg. Ebből érhető az is, hogy az átszerkesztés ellenére sem az énekek fölött vannak a dallamok, hanem függelékben, s ott sem mind strófaszerkezet szerint tördelt alakban, hanem részben folyószöveg módjára. Lássuk a különbséget, amelyet a szerkesztők nem érzékeltek, írjuk prózaként Tompa Mihály jól ismert, és az előszóban versként idézet sorait: „Dalotokra könnyebben derül fény, Könnyebben kihajt a holt berek. A jelennek búját édesítvén, Fiaim, csak énekeljetek!” A második kiadás Borkő Julianna teljes énekeskönyvecskéjével ezt művelte. Az ezredforduló bajai között fontos az egy évszázaddal előbbi szellemi beágyazódás, amelyből a Buygóság énekei kihajtottak. Vasárnapi iskolai és bibliakörös mozgalommal válaszolt az elidegenült, elpaposodott egyházi-hitéleti jelenségekre a századelő terebélyes irányzata. Egyik prominens képviselője Victor János az 1901-es „Hozsánna!” lapjain a zsoltárok és régi magyar énekek ritmikus dallamjegyzését és éneklését is kezdeményezte, másrészt ő egyengette leghatásosabban az angolszász ébredési (revival) énekek tömeges beáramlásának útját. Borkő Julianna énekei egyes nyugati dallamokhoz elég rosszul illeszkednek (ilyenek például a jambikus lejtésű „Az Úr csodásán működik” versmértékében írottak). A rossz prozódia, illetve prozódiai érzéketlenség a „Hallelujah!” s a „Glaubenstimme” magyarra fordított énekeinek közös árnyoldala. Esztétikátlan és lehangoló volt a 19. századtól általános elnyújtott éneklésmód, de elfedezte a döcögő ritmus éktelenségeit. Az általános és zenei műveletlenség miatt ez az állapot soká megmaradt, megmarad. A 20. század népzenei felvételei azt tanúsítják, hogy jóllehet szabadon, de nem ritmustalanul énekeltek Kórógyon, Szentlászlón s környékén. így van ez, noha 1877-től az énekeskönyv csupa félkótával közölte a dallamokat. Ezt folytatta az 1921-es énekeskönyv is. A belmissziós kiadványokat kivéve református forrásokban Borkő Julianna a többi dallamot is csak kiegyenlítve látta, ezt tekintve az előszóban emlegetett „ritmikus forma” az utánajárás elmulasztásából következik. A belmisszió irányzata nem a templomi énekeskönyv helyettesítésére, hanem a mellette használható énekekkel és kiadványokkal akarta egyházát szolgálni (kapcsolódott ebben a kisegyházak törekvéséhez és gyakorlatához), mégis előre nem számítható eltolódást munkált. A mozgalom áldásai enyhítették a világháború utáni tragikus életérzést, amelyből a délvidéki magyarságnak bőven jutott. Egyben a teljes közösség istentiszteletétől a házi, kiscsoportos istentiszteletek felé, valamint a török és ellenreformáci- ós időkben megizmosodott protestáns, puritánizmusában is személyes és közösségi kegyesség gyakorlásától a magános, egyéni buzgóság irányába mozdult el a vallásos és egyházi tevékenység. A „devotio moderna” emez
