Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)

2004 / 2. szám - RECENZIÓK - Bitskey István: Litterae missionariorum de Hungaria et Transilvania (1572-1717), vol. I-II.

158

Egyháztörténeti Szemle V/2 (2004)

üldözni Temesvárról, ezért befeketítették elöljárói előtt. A viszontagságok által megviselt, elgyöngült páter viszont végig kitartott a városban, s végül „szentségekkel ellátva, tiszta tudatállapotban távozott az élők sorából”.3 Ez elsősorban nem is a raguzai jezsuita hittérítő sorsa miatt érdekes (bár az sem mindennapi történet), hanem azért, mert konkrét esetét látjuk annak, hogy két kiváló történész ugyanazon dokumentumok és adatok alapján egymástól eltérő következtetésre jut a történet lefolyását és magyarázatát illetően. Számunkra mindkét verzió logikusnak és lehetségesnek tűnik, továbbra is kérdéses azonban, hogy valóban a jezsuitaellenes ármánykodások egyikéről volt-e itt szó, amely a missziós területen egyáltalán nem volt ritka eset, avagy csak a vitathatatlanul sanyarú körülmények vezettek végül is valóban az atya elméjének megzavarodásához. Bármelyik változat álljon is közelebb az igazsághoz, annyi bizonyos, hogy a hódoltsági missziós tevékenység - ezt bőséggel illusztrálják a közreadott iratok - rendkívüli megpróbáltatásokkal járt, ezeket egyrészt a területnek a háborúk miatt történt lepusz- tultsága (ma úgy mondanánk: az infrastruktúra hiánya), másrészt a felekeze- ti-etnikai-nyelvi megosztottságból eredő konfliktusok gyakori felszínre kerülése okozta.

Aki azt hinné, hogy Sfondrato esete periférikus téma, az téved. Ugyanis a jezsuita misszióspáter volt az útitársa a hódoltság első apostoli vizitátorának, Raguzai Bonifác (alias Bonifacije Drakulica) obszerváns ferences stagnói püspöknek, aki korábban Párizsban tanult, a trentói zsinat tudós résztvevőjének számított, királyi követ is volt, korántsem mindegy tehát, hogy ezt az első missziós vállalkozást miként értékeli a történelem. A Szarajevo-Pozsega-Pécs-Temesvár útvonalat bejáró vizitátor korábban a Szentföldön, majd Boszniában teljesített szolgálatot, sok tapasztalattal rendelkezett tehát. Molnár Antal monográfiája szerint azonban „Drakolica vi- zitációja végső soron nem érte el célját”.4 Ő láthatóan hitelt ad többek között Sfondrato leveleinek, amelyek elmarasztalták Bonifácot, öreg, beteg, kövér és tehetetlen embernek leírva őt. Ezzel szemben Tóth István György az elmeháborodással vádolt jezsuita szavait hitelteleneknek tartja, forrásértéküket kétségbe vonja, Bonifác útját pedig „rendkívül sikeresnek” mutatja be, hiszen mégiscsak elvetette a rekatolizáció magvát az általa bejárt területen, könyveket osztott szét, keresztelt, úgyannyira, hogy utódainak már a bérmálásra is lehetett gondolniok. Igaz, mindezt a szerző nem a Utterae-ben részletezi, hanem korábbi tanulmányaiban,5 de az itt is közreadott levelek

MOLNÁR Antal: Katolikus missziók a hódolt Magyarországon, 1572-1647. Bp., 2002. (továbbiakban: MOLNÁR, 2002.) 158-159. p. A könyvről vö. JELgyhadtörténeti S^mle, 2004. 1. sz. 151-153. p.

4 Molnár, 2002.134. p.

Raguzai Bonifác, a hódoltság első pápai vizitátora (1581-1582) In: Történelmi S\emle, 1997. 3-4. sz. 447-472. p., küln. 461. p.; Raguzai misszionáriusok levelei Rómába a magyarorszá-