Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 2. szám - RECENZIÓK - Bitskey István: Litterae missionariorum de Hungaria et Transilvania (1572-1717), vol. I-II.
Recenziók 155 ból álló gyűjteménye több mint másfél ezer lap terjedelemben, teljes filológiai apparátussal ellátva, megbízható kiadásban most először áll a kutatók rendelkezésére, s ez Tóth István György jelen munkájának alig túlbecsülhető érdeme, kimagasló eredménye. A kutatás előzményei jól ismertek: a missziós jelentéseket tartalmazó kötet1 már ízelítőt adott a hódoltsági rekatolizációs törekvések forrásanyagának jelentőségéről s várni lehetett, hogy Tóth István György folytatja az elkezdett munkát a Litterae szövegeinek kiadásával. Évente jelentek meg a történettudományi és egyháztörténeti kiadványokban tartalmas tanulmányai egy-egy misszióspap útjáról, tevékenységéről, Rómába küldött leveleinek közlésével együtt, így tehát egyenesen kívánatos volt, hogy ez az anyag mielőbb együttesen is napvilágot lásson, s ne kelljen a téma iránt érdeklődőknek a legkülönfélébb kiadványokban, évkönyvekben keresgélnie az egyes közléseket. A szerzőnek időközben szépen sorjázó különnyomataiból már határozottan látszódtak az összképnek a körvonalai, így ha nem is meglepetéssel, de annál nagyobb örömmel vehettük most kézbe az egyes részleteiben már ismert, ám együttesen igencsak impozáns anyagot felölelő köteteket. Már csak azért is, mert az összefüggések így válnak láthatóvá, a hódoltsági missziós tevékenység terepéről a források fényében tárulnak fel az egyébként elsikkadó részletek. Minden eddiginél pontosabban látszik például az, hogy a ferenceseknek, obszervánsoknak és konventuálisoknak egyaránt, milyen meghatározó szerepük volt a hódoltsági misszionálásban, a most kiadott leveleknek mintegy 80-90 százaléka tőlük származik. A jezsuiták ilyen irányú tevékenysége már eddig is eléggé ismert volt Lukács László Monumenta-sorozatából, a 17. századra nézve pedig ennek folytatásából, a szegedi Adattár megfelelő köteteiből (26/1-2, valamint 34/1-2, Jezsuita okmánytár, szerk. Balázs Mihály, 1995). A 17. század első feléből most közzétett levelek eléggé egyértelműen jelzik, hogy a Rómából irányított Jézus Társaság mellett a boszniai ferencesek voltak az oszmán megszállás alatti katolicizmus ébrentartói, a Hitterjesztés Szent Kongregációja nagyrészt a balkáni (főként bosnyák, kisebb részben bolgár, albán, dalmáciai és olasz) Ferenc-rendiek helyzetismeretét kívánta kiaknázni a nem könnyű feladat megoldásában. Rajtuk kívül még pálosok vettek részt a misszionálásban, de láthatóan jóval csekélyebb mértékben. A kapucinusok missziója csak terv maradt, Guglielmo da Oleggio atya hiába gyalogolt Milánóból Bécsbe 1642-ben, s hiába ostromolta a Szent Kongregációt beadványaival, még annak emlegetése sem használt, hogy kész lenne vérét ontani a hívek megnyeréséért Magyarországon, vagy akár Kongóban is (II. kötet, nr. 470, és 479). Feltételezésünk szerint azért a 17. század második felére módosulhat a kép, s talán a dokumentumokból is kirajzolódik majd, hogy nagyobb szerephez jut az újjászervezett pálos rend (Vanoviczy 1 Relationes missionariorum de Hungária et Transilvania 1627-1707. Bp.-Róma, 1994.
