Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 2. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Kövy Zsolt: A Pápai Református Kollégium a dualizmus korában
152 Egyháztörténeti Szemle V/2 (2004) természettannal egészültek ki. Az 1873/74-es tanévben a VIII. gimnáziumi (II. éves bölcsészeti) osztályban: egyháztörténetet, magyar, latin, görög s német irodalmat, világtörténelmet, természettant, föld- és őslénytant, gondolattant, növény- és ásványtant tanítottak. Ugyanazon év hetedik osztályában (I. évi bölcsészeti osztály) pedig egyháztörténetet, magyar, latin, görög s német irodalmat, mennyiségtant, középkori világtörténetet, embertant, vegytant, lélektant, s állattant oktattak. A tanterv lényegesen nem változott, de a délutáni különfoglalkozások (szakkörök) révén egyre inkább bővült a tanulmányi lehetőség, s ezek a szabadon választott tantárgyak később megtalálták helyüket a kötelező tantárgyak között. 1912- ben már 19-en tanultak angolt, 27-en franciát, 150-en gépírást, 178-an gyorsírást, 255-en szabadkézi rajzot, 212-en zenét. Ezek a nagy számok jelezték, hogy a modern élet bejelentkezett az iskolába, s ezt nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Arról már szó esett, hogy a jól kiválasztott diákság egyrészt széles társadalmi réteget képviselt (az akkori értelmiségen kívül, az ipari polgárságot, s a falut is), az is közismert volt, hogy a többségi reformátusság mellett, szép számmal voltak evangélikusok, katolikusok, s izraeliták is, s ennek megfelelően a tanulmányi eredmények is jobbak voltak az ádagosnál. Egy 1908/1909-es felmérés szerint 3% volt a jeles, 18% a jó előmenetelű. A többi elégséges, s egy kisebb százalék elégtelen. Akkor 586 tanuló volt. A követelmény, a kivételezés kizáróan szigorú volt. Az érdemjegyek az évenkénti Értesítőben a tanulók nevei mellett szerepeltek. Nevelési szempontból ez is serkentő tényezőként volt értékelhető. A Kollégium egésze: a Teológia, a Jogakadémia, a Gimnázium, a Nőnevelő egyfajta virágkort ért meg a dualizmus korában. A hitviták csende- sedése után, a viszonylagos politikai béke és gazdasági fellendülés kedvezett az iskolák fejlődésének, szellemi színvonaluk gyarapodásának. Ehhez persze kiemelkedő tudású professzorok tanárok kellettek. A reformkor és szabadságharc professzorai nagy öregekként, Tarczy Lajos filozófus, természettudós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, Bocsor István nyelvtudós, történész, jogtudós, Vály Ferenc neveléstan professzor, s kitűnő kémikus jó ideig még a dualizmus korában is tanítottak. S mellettük kiváló nemzedék nőtt fel, mint Szilágyi József a történelem, latin, görög és földrajz tanára, Gondol Gábor jogtanár, P. Szabó Károly irodalmár, Borsos István egyháztörténész, könyvtáros. Antal Gábor a Protestáns Irodalmi Társaság elnöke, a Jogakadémián Baráth Ferenc, a Teológián Antal Géza (későbbi püspök). A dualista rendszer alkonyán került a Kollégiumba a nagyműveltségű Pongrácz József teológiai tanár s könyvtáros, és Trócsányi Dezső, korának Mándi Márton István-ja, filozófus, gimnáziumi és teológiai tanár. Kiemelten említendő Császár Elemér matematikus, későbbi egyetemi tanár, a magyar tudományos élet jeles alakja.
