Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Fekete Csaba: Az erdélyi Ágenda és az éneklés
Fekete Csaba: Az erdélyi Agenda és az éneklés 85 tartásba illő zenélés is van — erről az ERA nem tud. Sok 7. pontot eldöntő lelkész sem. Helytálló és jogos követelmények mellé teljesen hibás állítások és téves érvek így keverednek. Eme bizonytalankodás s értedenség megnyilvánul a művésziesség emlegetésében, s a hamisítadan egyházi művészt elutasításában. Nem csupán művészinek titulált éneklés, hanem még szólóének is van tehát a liturgiás könyv megengedő utasításaiban. Ez a halmozott ellentmondások egyik csúcspontja. A magyar református teológiai önkritika tudatszintje ezen kontradikcióval szemben teljesen immunis maradt. Zene, passzivitás, esztétika „A zene a mi liturgiánkban csak segítő eszköz. Önálló helye nincs. A prelúdiumok és utójátékok még ha — ami nagyon ritka eset - különben művészi értékűek is, rontják az istentisztelet nyugodt menetét. Tehát nincs reájuk szükség. A kijelölt ének dallamával vagy annak egy részével intonáljon a kántor, hogy a gyülekezet ráismerjen az éneklendő darabra és az ének elhangzása után pár akkorddal fejezze is be... Tegyünk meg mindent, hogy minden gyülekezetünkben hatalmasan szárnyaljon az ének. Tanítsuk meg a gyülekezetét lehetőleg minden énekünkre és szoktassuk hozzá, hogy hozza magával minden istentiszteletre énekeskönyvét.” Passzivitástól retteg az ERA, s noha az aktivitást nem a tilalom növeli — tilt.14 15 Az éneklésre nevelést minősíti e kijelentéssel: „A mi istentiszteletünk nem törekedhetik aeszthetikai hatásokra”.16 Ravasz László, a theologia aisthetica egyeden képviselője és értő művelője az Agenda bevezetőjének záró mondatában kívánatos és némiképpen el is ért eredményről szól: sikerült az egyházban az esztétikum szempontjából is előbbre lépnünk. „Nem tudta ez a könyv megoldani mindazon kérdéseket, amelyek liturgiánkkal kapcsolatban előttünk állanak, de hiszem, hogy óriási lépéssel viszi közelebb a magyar református egyház liturgiáját az egység, tisztaság, vallásos mélység, 14 ErA 19-20. p. (Gönczy Lajos bevezetése: Az istentisztelet alkotó részei. 3. pont. Az ének.) Gyülekezetszerűség miatt nem fér össze a mi felfogásunkkal a karének. Ld. pl. BENEDEK SÁNDOR: A Magyarországi Református Egyház istentiszteletének múltja. Orisziget, 1971. 94. p. „így az éneklés sem lehet szóló vagy énekkari éneklés, hanem csakis gyülekezeti, kizárólag csak közös éneklés lehet [...] A református istentisztelet gyülekezetszerűségének ez is egyik követelménye, amit figyelmen kívül hagynunk büntetlenül nem szabad.” A református teológusok nem gondoltak pl. a baptistákra, akiknek közismert zenei praxisa javára van a gyülekezeti elvnek, és éneklésük messze meghaladja a reformátusoknál elérhető szintet. Teológiára felvételiző diákoktól olyan énektudás az elvárás, amelyet reformátusoknál a legjobb kápláni vizsgásoktól sem remélhetünk. 16 ErA 20. p. (Gönczy Lajos bevezetése: Az istentisztelet alkotó részei. 3. pont. Az ének.)
