Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Fekete Csaba: Az erdélyi Ágenda és az éneklés
86 Egyháztörténeti Szemle V/2 (2004) konfesszionális igazság és művészi szépség eszménye felé.”17 Nem esztétikus megoldás a jó templomi rend? Akkor hitvalló a református gyülekezet éneklése, ha csúnya? Az EllA sem ezt vallja. Akkor miért csupán a tanult éneklés, vagy kvalitásos és hozzáértő muzsikálás lehet kárára az istentiszteletnek? Valós elemzés, valódi érvek és okok elkerülése (nemismerése) révén jutott el Bilkei Pap István annak kimondásához, hogy a gyülekezet éneke csúnya, de szép.18 * 20 Liturgiacsinálóink alig forgatták Maróthit, nem értelmezték célját; az Öreg graduál szép vékony szóval éneklésről írott leveleit is mellőzték. Ha ismerik, úgy, hogy értik is, nem esett volna nehezére belátniuk, hogy vajon törekedhet-e esztétikus hatásokra a református imádkozó és éneklő vagy orgonáló? Lehet-e éneklésbeli szépséget elvárnunk istentiszteleten? Passzivitásra kényszeríti a gyülekezetét a prédikátori-papi szerep aránytalansága. Elhasználatlan gyermeki alkalmazkodókészség és idegzet sem képes harminc-negyven perces figyelésre. Megfeszített szellemi munkához nem szokott, heti munkában eltörődött felnőtt, koros gyülekezet képes-e többre? Helyénvaló Ravasz követelménye, hogy a prédikáció legfeljebb fél óra legyen. Utána aktív, kiadós éneklés következhet. Nem így van. Passzív hallgatás következik. Imádsághallgatás. Ideális arányokat számítva az egyórás istentiszteletből a prédikáció fél óra, az imádkozás kétszer öt perc (ideálisan...), a lectio és textus felolvasása, köszöntés, hirdetés, énekszámok bemondása és az énekversek felolvasása újabb tíz perc. Éneklésre is marad legfeljebb tíz perc. Az istentisztelet egyhatoda. Az ideális református istentisztelet egyhatod részében nem passzív hallgató a gyülekezet. Az imádságok terjedelme (s nem bennsősége) nőttön- nőtt. Gyülekezete képviseletében mondja: a lelkész. Antireformátusnak tekintették a század elején, ha félhangosan mondták a Miatyánkot, vagy lelkészük után mormolták az úgynevezett gyülekezeti imádságot. (Többek között Mitrovics Gyula kifakadása szemlélteti ezt a 19. század végén, a Hitvallás beiktatása ellen is megszólalt a hazai szakirodalom és közvélekedés.) Egyháztörténet professzorom, Tóth Endre, vallási viszonyokról írott dolgozatai mögött további publikáladan adatok sorakoztak.21 Feledhetedenül mesélt anomáliákról. Elmondott egy beiktatást, az esperes nem adta alább Agenda, 5. p., Ravasz László előszó gyanánt írott történeti áttekintésének lezáró mondata, az elméleti (I.) rész élén. Idézi: ÁROKHÁTY BÉLA: A református gyülekezeti éneklés. Bp., 1940. Finomat jelent a vékony a régebbi magyar szójárásban és az említett helyen, a lassú éneklés Huszár Gálnál a stílusos énekbeszédet jelenti. 20 * Ld. a Ravasz-féle Agenda utasításait Ld. különösen az egyházlátogatásról és a századvégi állapotokról írott tanulmányait, amelyekhez szóbeli (később sem publikált) kiegészítéseit fűzte.
