Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 1. szám - RECENZIÓK - Busku Anita Andrea: Sarnyai Csaba Máté:Polgári állam és katolikus egyház (1848. március-december). A katolikus autonómia-törekvések megjelenése
Recenziók 155 tünk: az egyház (pontosabban a felsőklérus) nem annyira védekezett ebben az időszakban, inkább a saját jól felfogott érdekeit érvényesítette a lehetséges keretek között. Csupán arról van szó, hogy ezek a keretek — a megváltozott ideák, az új korszellem fényében — szőkébbre szabattak, mint korábban. A katolikus vezetés nem kívánta visszaállítani a polgári rend előtti állapotokat, hanem igyekezett a lehető legtöbb pozitívumot kisajtolni az új viszonyokból. Megpróbált hasznot húzni a változásokból, „a liberális állam kezéből kivenni azokat a hatásköröket, amelyek eddig az állam kezében voltak”, a még meglévő kiváltságokat pedig megőrizni: az oktatás intézményét és a tanulmányi alapot. Ennek a megvalósítása kapcsán merült fel az autonómia igénye; s hogy argumentációjukat a liberális eszméket rögzítő törvényekre alapozták — mint az egyház és állam szeparációja, illetve a vallási egyenlőség és viszonosság elve — tükrözi leginkább: nem megcsonkított áldozatként, sokkal inkább alkalmazkodó hivatalként funkcionált. Az 1848. március és december közötti katolikus autonómia- törekvések megjelenésének témája rendkívül szerteágazó, megközelítések tárházát kínálja, melyet érthető okoknál fogva szerzőnk bizonyos szempontokból szűkíteni kényszerült. Ennek folyományaként nem tárgyalja az autonómia erdélyi históriáját, az úgynevezett „konfliktusgócokat”, valamint mellőzi az alsópapság liberális törekvéseinek részletes bemutatását (ámbár ez utóbbiról áttekintést nyújt a IX. fejezetben). A másik szűkítési hely az időkorlát felállítása az 1848. év márciusa és decembere által határolt intervalluma. A katolikus főpapok korszakbeli feltáratlan tevékenységének sajnálatos állapotára felhívja az érdeklődő kutatók figyelmét, hiszen ennek pontos ismerete által árnyaltabb képet kaphatnánk az egyházpolitikai életről. A statisztikai összefüggéseket prezentáló rész (II/2. fejezet) fontos és releváns egység, az írásban ennek indoklása is olvasható. Azért van rá szükség, mert az egyház legfőbb hivatkozási alapja a hívők nagy száma volt. Éppen e momentum jogossága miatt lenne azonban kívánatos a sorok és oszlopok halmazát bőségesebb magyarázat révén kiaknázni. így ugyanis némileg kevésbé von le tanulságot vagy értelmez, mint ahogy azt az adatsorok lehetővé tennék. Az autonomikus törekvésekhez kötődő események segítségével egyfajta tipizálásra is módunk nyílik. Az autonómia két fő válfajaként a konzervatív, egyházias; illetőleg a liberális variánst különíthetjük el. Ez egyben kronológiai sorrendet is jelent. A szakirodalom április 8-ára teszi az eszme születését, legalábbis a gyakorlati megvalósítás vonatkozásában, hiszen 1848. előtt csak az ötlet szintjéig jutott el az elképzelés. Sarnyai ezt részben elfogadja (alátámasztja, hogy a világiak is jelen voltak az ominózus tanácskozásnál, sőt kétharmados többséget élveztek), másrészt azonban megkérdőjelezi (ugyanis az aláírandó ívekre nem került rá a követelésük, hogy nagyobb befolyásuk legyen az egyház életébe).
