Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tóth Zsombor: EGOizmus. Az énreprezentáció mint én-performancia (self-fashioning) Bethlen Miklós emlékiratában
78 Egyháztörténeti Szemle IV/2 (2003) egyik alapeleme, hanem akárcsak a mártírhagyomány, sőt a mártír fogalmának bővülése, a világi reprezentáció része is lehet, ha valamilyen, a haza és az egyház érdekében hozott áldozatvállalás tényével hozható összefüggésbe. Olvasatomban a s^ent és a mártír jellegzetesen puritánus vagy protestáns képzetei a 17. század folyamán, különösen ennek vége felé, érezhetően a világi reprezentáció irányába alakulnak, sőt a már kialakuló és egyelőre konfesszionális alapokon szerveződő, később pedig a nemzet és haza kialakuló képzetei felől artikulálódó hazafiság, hazafiúi magatartás kulturálisan szerveződő normáivá lényegülnek át. Egy olyanfajta szekularizációt vélek tételezni, amely az átmenetet teremti meg a konfesz- szionáüsan meghatározott, háttérként a feudális és a polgári között megrekedt társadalmi struktúrát feltételező nemzettudat és a nyelvi, nemzetiségi kulturális tipológiákon szerveződő polgári típusú, kultúránkban a 19. századra körvonalazódó nemzettudat, implicit módon pedig a haza és nemzet fogalom kialakulása között. Már maga Szőnyi is, akárcsak más kortárs prédikátorok8; e bővülő puritánus mártírium és mártírképzet érvényessége felől használja, alkalmazza kortársaira a mártír definíciót, avagy osztogatja ezek számára a mártíroknak kijáró koronát. Pápai Páriz Ferenc Telekiné Bethlen Júliának, tehát Bethlen Miklós leányának ajánlott Pax cruci sál" többek közt Szőnyi Nagy üdvözlő verse is díszíti, amely így hangzik: „Sok bújdosás és hányódás / után s%ép nyugodalmat! / Adgyon Isten ott fenn s’ itten / Menny ei sok jutalmat / Munkáidért ’s hűségedért / Készítse koronádat!”9' Figyelemre méltó ez a kis vers, amely nyilván azt a retorikai és tematikus repertoárt követi, amelyet * * * Id. Zilahi János 1672-ben megjelenő művéhez (A%jgaz vallásnak világos tüköré} 1 prédikátor ír üdvözlő verset és ezek mindegyike többé-kevésbbé expliciten a mártírok koronájának elnyerését ígéri vagy prognosztizálja a 82 éves prédikátor számára. A szolgálatban eltöltött hosszú évek szokásos érve mellett, nagy hangsúlyt kap a performált kegyesség, illetve a katolikusokkal való polemizálás, az Isten adta tálentumokkal való sáfárkodás, tehát intézkedés az egyház érdekében. Sámsondi Márton szerint: „Vitézkedtél hát te vén Zilahi János / Mellért az egekben nem lészesz hiányos...” A hitvitázó Kézdivásárhelyi Matkó pedig a következőképpen argumentál: „Példát jót mutattál Szent kegyességeddel, / Ez volt hátra hogy vij végre e' könyveddel / Mennyei koronád (Christus kínál) vedd el” Végül pedig Felső-Bányai István szedi versbe: „Mert nem ástad volt el az Er Talentomát, / Nem követted a' rest tunya szolga nyomát, / Várjad és reményied az utolsó órát / Meg-adgya tenéked az Ígért Coronát.” Mindezeket Orozi Péter verse teszi még hangsúlyosabbá azáltal, hogy az idős prédikátor kegyes életét a mártírhalál megfelelőjévé lépteti elő: „El-hid azért Te-is tiszta iagz hitből / Ki e’ könyvet Írtad vénkon erődből, / Követted nyomdokát te tehetségedből / A ’ szent jámboroknak, kik ki-multak szentül.” ZILAHI JÁNOS: Az igaz vallásnak világos tüköré. Kolozsvár, 1672. 3v-8r. p. PÁPAI Páriz Ferenc: Pax Crucis, azaz szent David királynak és prófétának százötven zsoltá- ri. Kolozsvár, 1710. (továbbiakban: PÁPAI PÁRIZ, 1710.) Nem lényegtelen adalék, hogy ezt a könyvet a Bécsben raboskodó kancellár is ismerte. 1711 szeptemberében az átutazó peregrinusok közt van ifjú Pápai Páriz Ferenc, aki apja frissen megjelent könyvét ajándékozza Bethlen Miklósnak. Vö. JANKOVICS, 1999. 172. p. 91 Pápai Páriz, 1710. A4r.
