Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 2. szám - RECENZIÓK - Szabó András: Bólya József (közreadja): Psalterium Ungaricum. Szenci Molnár Albert zsoltárfordításai a genfi zsoltárok dallamaira
Recenziók 143 el vannak helyezve. A kötetben a záró szövegrészek igazítanak el, a szerkesztő rövid beszámolója a közreadásról, a bibliai Zsoltárok Könyve ismertetése, a genfi zsoltárok keletkezésének története, a Psalterium Ungaricum születése és későbbi kiadásai. Külön kis nyelvészeti értekezést olvashatunk a szöveg átírásáról és ezzel összefüggésben Szenei Molnár nyelvéről. Ugyancsak részletesen beszélnek a közreadók a kották átírásáról, s az ide tartozó zenei kérdésekről. Kiderül, hogy már az első kiadás kottái is tartalmaztak hibákat, amelyeket minden későbbi edíció átvett, s az is, hogy a mai egyházzenész generációk nem értenek egyet Csomasz Tóth Kálmánnal az ún. diézis kérdésében. Végül következik az irodalom- jegyzék, a szó- és fogalommagyarázatok, a bibliai nevek magyarázata, a betűrendes kezdősormutatóval és tartalomjegyzékkel. Már ebből a vázlatos ismertetésből is látszik, hogy hatalmas munkát végeztek a sajtó alá rendezők és lektorok. Nekem személyesen az is öröm, hogy nem engedtek a csábításnak a zsoltárfordító nevével kapcsolatban, s itt is visszatértek az eredetihez, a „Szenci”-hez, félretéve a 19. századi „Szenczi”-t. Aki ismeri a 17. század eleji magyar helyesírást, az jól tudja ugyanis, hogy az ő idejükben a „ez” „cs”-t jelentett; ha hagyományokhoz ragaszkodunk, akkor az eredetit kell választanunk, s nem a közelmúlt álrégiségét. Ugyanakkor nagyon sajnálatosnak tartom, hogy az egy célért munkálkodók nem tudtak egymásról, hiszen 2003 elején jelent meg Szenei Molnár Albert naplójának kritikai kiadása, új magyar fordítással és részletes jegyzetekkel, amelynek kéziratát szívesen Bolya József rendelkezésére bocsátottam volna. így nem kellett volna 1976-ban megjelent diákköri napló-fordításomat idéznie a zsoltárfordítás és -kiadás körülményeivel kapcsolatban, s az előszavak jegyzetei is számos részlettel gazdagabbak lettek volna. Míg ez felfogható szerencséden véledennek, az már hiba, hogy a sajtó alá rendező nem ismeri a legfrisebb szakirodalmat, s ennek következtében például lemásolja az Elöljáró bestédben Stoll Béla kiadásának legkínosabb hiányosságát, egy szövegkimaradást. Szenei Molnár Albert ezt írta (dőlt betűvel jelzem a kiesett szövegrészt!): „A régi magyar énekekben pedig avagy semmi egyenlő terminatiók (= rímek) nem voltak, avagy tíz vers is egymásután mind egy igében ment ki, ahonnan az históriás énekekben számtalan az sok vala vala vala.” A szöveghiányra az utóbbi időben többen rámutattak, 1998-ban például H. Hubert Gabriella közölte le az előszó hibádan szövegét a Magyar protestáns irodalmi szöveggyűjtemény első kötetében. Hasonlóképpen hibának tartom, hogy az irodalomjegyzék a régi magyar könyvek esetében a régi RMK-ra utal, s nem figyelmeztet az újabb bibliográfiai kézikönyvre, a Régi Magyarországi Nyomtatványokra (RMNY). Ezek az apróbb hiányosságok megelőzhetők, ha az előkészítés fázisában szélesebb körrel konzultálnak a szerkesztők, s bevonják a lektorálásba a
