Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNY - Fekete Csaba: Néma úrvacsorázás, avagy "Vegye ön e bort!"
20 Egyháztörténeti Szemle IV/2 (2003) némellyek pedig fiúgyermek tartják énekelni, kiváltképen az Afifiony népek közzül. ”45 A genfi zsoltárok rohamos elterjedését evangélikus atyánkfiainak köszönhetjük jórészben, akik azután is természetesnek tekintették a diákénekkarok éneklését és a hangszerek használatát, amikor mi reformátusok ezt tilalmaztuk. Ok adták ki először hazánkban Szenei Molnár genfi zsoltárait (1634), az ő templomaikban hangzott négyszólamra egy évszázaddal Maróthi előtt a genfi zsoltár (1635-től, amint ezt bizonyítja az Eperjesi graduál). És mégis, időnként az éneklés ápolására, az énekes kegyesség bátorításra nekik is gondolniuk kellett. Kőszegi Gáspár István (circiter 1620 — post 1685) sok bibliai hellyel megtámogatott életszabályokba szőtt szavai ezek: „Nem szégyen ez, hoha némellyek értetlenfqgek miatt, tsúfságnak tartyák, ha a ’ kóffqg-bélieket láttyák, vagy hallyák örvendezni ének mondáfok által; Hanem inkáb ditsiretes dolog, az hol ilyen fzokás vagyon, vagy hallatik. ”46 Az otthoni éneklésre ugyanez érvényes: „ Vagyon azért imé az híveknek példájok, mellyhez alkalmaztathattyák magokat, és úgy élhetnek az mint az Ur akarja. Mikor egyéb dolgok nintsen, eló-vegyék lfteni Ditsiretekkel tellyes Könyvetskéjeket, Énekben ditsirjék az Iftent. ”47 48 49 50 Az ismétlődő és egybehangzó panaszokból az következik, hogy elég sok gyülekezetben nem volt szükség semmiféle éneklési tilalomra. Sőt, jónéhány helyen egyáltalán nem sikerült éneklésre rábírnia hitvalló atyáinknak a gyülekezetét, és nem is csupán azért nem, mert még nem szoktak hozzá Szenei Molnár Albert zsoltáraihoz. Talán egyes ágendák azért hallgattak annyira az éneklésről, mert nem volt eléggé elterjedt szokás a gyülekezet éneklése, és hiába erőltették volna? Nem minden prédikátor volt éneklő és énekszerző Sztárai, okkal és joggal mondhatták egyiket másikat nemtörődömnek. A liturgikus segédletek, énekeskönyvek szerkesztése és az éneklés ügyének elesettsége miatt ezért vádolta az ilyen prédikátorokat 1602-ben Szilvás—Újfalvi Imre; felpanaszolva, hogy mindenféle nem templomba illő énekeket is szertartásba iktatnak egyes kántorok. Megtehették a lelkészek nemtörődömsége miatt. „Az Tanitok-is vetkeznek az kik ezt el fienvedik: de talam ez innet éjik, hogy (fiollunk azokról az kik Hlyek) mqg az vegere-is az Cantufnak alig érnék be menni ’’ tudniilik a 45 RMK 1.1346. Elöljáró beszéd, *3a levél. 46 Jó Útra Igazító Könyvetske. Az jól élni és járni igyekezóknek kedvekért Irattatott Elmelmedeskeppen. Lőcse, 1659. RMK I. 944. (Az Effézusi level 5,15—22. magyarázata) 89. p. 47 op. cit 95. 48 RMNy. 886. [1] előszó; kritikai kiadása közelesen várható, a szöveget a sajtó alá rendező H. Hubert Gabriella szívességéből idézhetem, ezt itt is megköszönöm. 49 Lelki tanítók, lelkészek. 50 Éneklésnek, azaz az istentisztelet elején elhangzó introitus és zsoltározás idején.
