Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Oexle, Otto Gerhard: A szerzetesség kialakulása, mint történelmi probléma
98 Egyháztörténeti Szemle IV/1 (2003) Megtéréstörténete alapján azt gondolhatnánk, hogy Augustinus az általa életre hívott és vezetett kolostori közösségekben szigorú aszkézist vezetett be. Ez azonban nem így történt. E kolostorok berendezkedéséhez nem Antonius vagy más remeték életmódja szolgált mintául. Augustinus más célokat választott, melyek összefoglaló elnevezésére megalkotta a „Vita communis” fogalmát. Ez alatt olyan életformát értett, mely az első jeruzsálemi keresztény közösség életéről szóló leírásokhoz igazodik, ahogy azt az Újszövetség Apostolok cselekedeteiről szóló könyvében találjuk: „A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy vala; és senki semmi marháját nem mondá magáénak, hanem nékik mindenük köz vala. .. .Mert szűkölködő sem vala ő közöttük senki; mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak, eladván, elhozák az eladottak árát, és letevék az apostolok lábainál: aztán elosztatott az egyesek közt, amint kinek-kinek szüksége vala” (Ap.Csel. 4,32 ff.). Itt most nem játszik szerepet az a sokat vitatott kérdés, hogy az első jeruzsálemi keresztény gyülekezet tényleg ilyen elvek szerint élt-e, vagy esedeg az Apostolok cselekedetei írója, aki nemzsidó, hellenisztikus olvasók és hallgatók számára írt, csupán az együttélésnek már a korai görög-római világban ismert ideálját elevenítette fel és ruházta át az első keresztényekre; most csupán a szöveg későbbi, fontos recepciójával kell foglalkoznunk. Eszerint a jeruzsálemi első keresztény gyülekezet együttélését a testvériesség indulata jellemezte, mely a vagyonközösségre épült, s folytonosan megnyilvánult ennek gyakorlásában, azaz a magántulajdon helyett a közösségi tulajdonban és a közös javak egyéni szükségletek alapján történő elosztásában, teljesítmény vagy társadalmi rangra való tekintet nélkül. Augustinus több írásában (melyekre részletesen most nem térnék ki) a fenti újszövetségi szakaszra hivatkozva ad szisztematikus és teológiai magyarázatot a „Vita communis”, tehát a szerzetesség mint csoportos emberi együttélési forma létrejöttére. Aszketikus elemek ez alkalommal nem szerepelnek fejtegetéseiben. Augustinus számára ugyanis a kolostori élet legfőbb célja {primum propter quod) az egy akaraton alapuló együtdakozás és a közösség „az Úrban ’’(Primum, propter quod in unum estis congregati , ut unanimes habitatis in domo et sit vobis anima una et cor unum in deum), ahogy a szerzetesi regula első mondata („Praeceptum”) hangzik. 7. Ugyanabban az időben, amikor Augustinus Thagastéban és Hippo Regiusban a „Vita communis” teológiáján dolgozott, s próbálta a közösségi élet szabályaiba bevezetni az általa alapított monasztikus csoportokat, egy Johannes Cassian nevű szerzetes Egyiptomban és Palesztinában tanulmányozta a szerzetességet és az aszkézist. 410 körül
