Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Oexle, Otto Gerhard: A szerzetesség kialakulása, mint történelmi probléma
96 Egyháztörténeti Szemle IV/1 (2003) lis, módszeres, fegyelmezett életet folytató kolostori csoportok világra ható aszkézise a keresztény szerzetesség meghatározó elemének tekinthető. Weber számára fontos mozzanat, hogy itt nem az egyén, hanem csoportok életmódjáról van szó: ez a fajta aszkézis (Weber szavaival) „sokak törekvésének” tárgya. És éppen ebben gyökereznek a szerzetesség „racionális teljesítményei”, tehát kulturális alkotásai. 5. Milyen jelentősséggel bírnak kérdésünk szempontjából Weber fejtegetései a középkori szerzetesek „világban működő” aszkéziséről? Weber bizonyos szempontból Harnack kérdéséhez nyúl vissza, mely a szerzetesség ideáljainak és történelmének, elveinek és hatásainak viszonyát érinti, és erre a kérdésre választ is talál. El kell ismernünk, hogy Weber Harnack kérdésére adott válasza - mely megkülönbözteti a világtól elzárkózó aszkézist, mint az egyén személyes, közvetlen útkeresését Istenhez, és a világra nyitott aszkézist, mint életviteli formát, mint az ember csoportokban való együttélésének formáját — sokkal meggyőzőbb számunkra, mint amit Harnack megfogalmazott. Ugyanakkor tekintsünk el Weber teljesen problematikus elméletétől, mely a szerzetesség világra ható aszkézisét a világtól elszakadó aszkéziséből vezeti le. A monasztikus csoportok voltak azok, amelyek racionális, módszeres, fegyelmezett életvitelük eredményeképpen történelmi teljesítményekre, eredményekre voltak képesek. A weberi gondolatból kiindulva tehát nem kell ezeket a teljesítményeket az eredeti eszmények megtagadásaként, az eredeti pályáról való kisiklásként értelmeznünk, hanem elfogadhatjuk a szerzetesi életeszmény eredeti gyümölcsének. Hiszen ezek a kulturális teljesítmények egy vallási okokból választott életformán alapulnak, mely már önmagában is egy eszmény megtestesülése: normát állít fel a csoportos emberi együttélésre nézve, s ez nyilvánvalóan egészen más, mint az egyén életrendje, aki aszkézise folytán elmenekül a világból. A világban ható aszkézis kérdése közvetlen összefüggésben van tehát Max Weber központi témájával, az „egyén életviteli formáival”, és azzal a renddel, melynek részévé vált. Természetesen a történész számára itt sokféle kérdés adódik. Azt gondolom, hogy a mi tárgyunk szempontjából elsősorban két kérdésnek van jelentősége. Elsőként: Hogyan értelmezzük történelmi szempontból a szerzetesség tartalmait és céljait, és hogy ezek elvezettek-e egy szervezett életmódhoz, illetve maga a szerzetesség reflektált-e ezekre? Másodszor: vajon ez a különbségtétel a világtól elkülönülő és a világban működő aszkézis között csupán egy modern kultúrtörténész többé-kevésbé elfogadható interpretációja-e, vagy pedig - ha a fogalom nem is, de legalább a jelenség — ismert volt-e az akkori szerzetesség körében, tudatában volt-e mindennek? Elgondolkodtak-e a szerzetesség korai időszakában a világ
