Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Oexle, Otto Gerhard: A szerzetesség kialakulása, mint történelmi probléma
Otto Gerhard Oexle: A szerzetesség kialakulása, mint... 95 Weber érdeklődése Hamack szerzetességről szóló könyve iránt azzal van összefüggésben, hogy Webernek a vallásszociológiai munkái során az asz- kézis és ezáltal a szerzetesség témájával mindenképpen foglalkoznia kellett. így Webernek a középkori szerzetességre vonatkozó kijelentéseiben újra fellelhetőek Harnack tézisei, például az, amely szerint a papság folyamatosan átformálta a szerzetességet. Ha ez lenne minden, amit Weber mondani tudott a középkori szerzetességgel kapcsolatban, akkor nem érné meg erről említést tenni. De Weber a maga ún. vallásszociológiája keretén belül a középkori szerzetesség egészen más aspektusait is felfedezte, és éppen ezek teszik lehetővé számunkra, hogy a szerzetességnek az aszkézishez való szoros kötődése miatti dilemmától megszabaduljunk, és éppen azért, mert az aszkézis témája a weberi vallásszociológia központi kérdéseinek egyike. Webertől származik az a témánk szempontjából fontos, egyrészt a világból elmenekülő, azt tagadó aszkézis, másrészt a „világban működő” aszkézis közötti megkülönböztetés. Az aszkézis e két formájának a megkülönböztetése kapcsolatban áll Weber vallásszociológiai alapkérdésével: e kérdés azon vallási motivációjú életviteli formákra irányul, melyek szerepet játszottak a modern kor gazdasági racionalizmusának létrejöttében. Weber szerint az aszkézisnek „kettős arca” van. A világot tagadó, abból menekülő aszkézis az ember lelkének individuális megmentését szolgálja azáltal, hogy személyes, közveden utat nyit Istenhez. Ezért az ember menekül a házasság, a munka, a hivatal, a tulajdon és elvben mindennemű emberi közösség elől. A „világban működő” aszkézis ellenben olyan „eszköz”, mely „nem elsősorban az egyéni üdvösség egyéni módon való elnyerését” szolgálja, hanem a világban való cselekvést, a világ racionális alakítását a munka, egy „hivatás” által — vallási okokból. Ezért kapcsolódik össze a „világban működő” aszkézis egy racionális, módszeres életvitellel. Weber erre a racionális életformában megnyilvánuló „világban működő” aszkézisre két történelmi példát említ: egyet a középkorból és egyet a kora újkorból. Weber szerint az aszketizmus „világban működő” formája a kora újkorban az „aszketikus protestantizmusban” öltött testet: nem kizárólag a kálvinizmusban, hanem a pietizmusban és a metodizmusban, továbbá a keresztelő mozgalmakból kiinduló csoportok, tehát a baptisták, a mennoniták és a kvékerek gyakorlatában is. Az újkor korai szakaszában megjelenő aszketikus protestantizmus középkori megfelelője viszont a szerzetesség. A középkori szerzetesség volt a „világban működő” aszkézis megalapozója. Mivel a középkori szerzetes volt szerinte a „vallásos értelemben igazán módszeresen élő ember”, így a szerzetesi etika „a protestantizmus világ felé forduló aszketikus denominációinak előfutára”, és fordítva: a vallási alapon és vallási célokkal működő racioná-
