Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)

2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Vischer, Lukas: Kálvin öröksége és a jelenkori református egyházak szakadásai

62

Egyháztörténeti Szemle IV/1 (2003)

„Három dolgot kell tehát itt megjegyeznünk: először, hogy bármily nagy szentséggel tűnjenek is ki Isten fiai, mindazonáltal helyzetük olyan, hogy mindaddig, míg halandó testben lakoznak, a bűnök megbocsátása nélkül meg nem állhatnak az Isten előtt. Másodszor, hogy ez a jótétemény annyira az egyháznak a tulajdona, hogy azt csak úgy élvezhetjük, ha megmaradunk a vele való közösségben. Harmadszor, hogy azt az egyház szolgái és pásztorai közük velünk vagy az evangéüum hirdetése, vagy a szentségek kiszolgáltatása által és hogy ebben tűnik ki leginkább a kulcsok hatalma, melyet az Úr a hívők társaságára ruházott. Ennélfogva jól meg kell gondolnunk azt, miszerint kinek-kinek kötelessége, hogy ne keresse máshol a bűnök bocsánatát, mint csakis ott, ahová azt az Úr helyezte.” (Inst. IV, 1,22.)

Fegyelem és önmegtartóztatás

Kálvin ekkleziológiájában bizonyos feszültség érezhető.

Egyfelől szenvedélyesen száll síkra azért, hogy az igaz egyház alakot öltsön. Félmegoldásokkal nem elégszik meg. Biztosítani keü az evangéüum tiszta hirdetését. A sákramentumokat bibüai példa szerint keü kiszolgáltatni. Olyan közösség jöjjön létre, amelyben feüsmerhető az igaz egyház képe. Isten evangéüumát nem csak a szív titkos mélyén keü meg- vaüani, hisz igazságának világolni is keü. Ebből az irányból értelmezendő Kálvin kemény, néha az irgalmatlanságig elmenő vitája a franciaországi nikodemitákkal. Kálvin szerint az egyház nem lehet más, mint egy látható közösség. S ha a fegyelmet nem is emeü egy önáüó nota ecclesiae rangjára, számára mégis elképzelheteden egy olyan egyház, amelyből hiányzik a kölcsönös kiigazításra és figyelmeztetésre való készség és akarat.

Másfelől Kálvin feltűnően óvatos. Számára Isten népe e földi életében sohasem alkothat tökéletes közösséget. De ne tévesszen meg minket az a tény, hogy az egyházat jók és gonoszak alkotják, s hogy ez az egyház lépten - nyomon tévelyeg. Kálvin nem áü a puristák oldalán. Az egyház közösségi jeüege kialakulása fontossága eüenére mégis óvatosságra int bennünket Jézus példázata a konkolyról a búzavetésben. „Ha tehát Isten maga mondja azt, hogy az egyház egész az ítélet napjáig szenvedni fog abban a bajban, hogy a gonoszok hozzákeveredésével megterheltetik, hiába keresnek olyan egyházat, amely minden szennytől mentes volna.” (Inst. IV,1,13.) Egyházhoz csakis az egyház kétértelműsége tudatában lehet tartozni.

„Laisser-Aller” és purizmus, engedékenyebb és szigorúbb között egy konstruktív út keü, hogy vezessen. A közösséget az érdektelenség éppúgy kétségbe vonhatja, mint a túlzott lelkesedés. A fegyelem a közösséget szolgálja. A közösség visszaálütása lehetősége legyen mindig adott.