Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Vischer, Lukas: Kálvin öröksége és a jelenkori református egyházak szakadásai
Lukas Vischer: Kálvin öröksége és a jelenkori református... 63 Kálvin részletesen foglal állást amellett, hogy a hívőnek nincs joga az egyház tisztasága hiánya miatt azzal szakítani. „A másik ember bűne ne akadályozzon minket abban, hogy hitünket vele együtt megvalljuk és a sákramentumokat velük együtt ünnepeljük.” (Inst. IV,1,16.) Kálvin a tisztaság eltúlzása mögött egyfajta rejtett büszkeséget feltételez. Ok látszólag szolgálják az egyházat, de valójában „...más okuk erre nincs, mint hogy mindenkinek a megvetésével fitogtassák azt, hogy ők jobbak, mint mások.” (Inst. IV,1,16.) „Mikor ugyanis az úrvacsorával való szent és tiszta élésre int bennünket, nem kívánja azt, hogy egyikünk a másikat, vagy ki-ki az egyházat vizsgálja, hanem, hogy minden ember önmagát próbálja meg.” (Inst. IV,1,15.) A próféta példája vezessen minket: „Semmi más nem tartotta tehát vissza őket az egyháztól való elszakadástól, mint csakis az egység megtartására való igyekezet. Ha tehát vétek volt a szent próféták előtt az, hogy nem egyik vagy másik embernek, hanem majdnem az egész népnek igen sok és igen nagy gonoszsága miatt az egyházból kiváljanak, akkor nagyon is túlságosan cselekednénk mi, ha azonnal elszakadnánk az egyházzal való közösségtől, mihelyt azt vesszük észre, hogy nem felel meg mindenkinek erkölcse akár ami ítéletünknek, akár a keresztyén vallásnak.” (Inst. IV,1,18.) Az egyház egyetemes közössége Különös figyelmet érdemelnek Kálvin gondolatai az egyetemes egyházról. Arra a következtetésre jut, hogy az egyetemes egyházat nagyobb diverzitás jellemzi, mint a helyi egyházat. Ez állítását megalapozandó az egyetemes egyház általános meghatározásából indul ki. (Inst. IV,1,9.) Eszerint az egyetemes egyházat valamennyi nemzet és ország minden hívő közössége alkotja. Valamennyi város és falu gyülekezete „joggal megtarthatja az egyház nevét és tekintélyét.” Mindnyájuk feladata olyannak lenni, hogy tükrözzék Isten jelenlétét. Az egyes egyházak között helye van a különbségeknek. Egyedül egységük megvalósítása a lényeg. Ennek alapja, a „doctrina qua ecclesia Christi fundatur” pillanatig sem lehet kétséges.12 Az antitrinitáriusokat elutasítja, mert ők az omnia religionis nostrae principia-ját kétségbe vonják.13 14 Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy Joachim Westphallal egyezik véleménye a tan praecipuis capitibus-áról. A kölcsönös elismeréshez nem szükséges a teljes konszenzus. El kell ismerni egyházként azt, ahol szolgálják és tisztelik az Igét, s élnek a sákra12 CR 10 b, 275. p. 13 CR14,615. p. 14 CR 9,50. p.
