Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Vischer, Lukas: Kálvin öröksége és a jelenkori református egyházak szakadásai
58 Egyháztörténeti Szemle IV/1 (2003) zásokon, amelyeken a „két front”-ot elválasztó különbségekről volt szó; így Frankfurtban (1539), Hagenauban (1540), Wormsban (1541) és mint Strassburg város képviselője Regensburgban (1541).4 Kálvin ragaszkodott az igazi egyház áttörését szolgáló lehetőségek kihasználásához. 1546-ban kezdődött el a Tridenti Zsinat. Évről évre csappant a közeledés esélye. A frontok megkeményedtek. A felekezetek megerősítése elkerülhetedenné vált. Kálvinban egyre erősödik a meggyőződés, hogy a római egyház ellenegyházzá lett. Viszont még akkor is azt a véleményt képviselte, hogy az igaz egyház nyomai a római egyházban is felismerhetők.5 Annál inkább foglalkoztatta Kálvint, hogy hol és hogyan ölt formát a vera ecclesia? Attól kezdve fokozott ütemben fáradozott a reformáto- ri tábor megbékéléséért és egységéért. A reformátori tábor vitáira megpróbált eredeti javaslatokkal pontot tenni, s egy teherbíró teológiai alapot létrehozni. Fáradhatadanul közvetített. Fáradságot nem ismerve érvényesítette a teljes reformátori mozgalom érdekeit.6 Tanácsát sokan kikérték, s Kálvin kiváló személyisége önmagában egységesítő tényezőnek számított. A kornak megfelelő szóhasználat szerint Kálvin a különböző reformátori egyházak szinkretizmusa megvalósításának feladatáról beszél.7 Ez alatt nem a különböző egyházak összevegyítését, hanem azok egységre vezetését értette. Ahelyett, hogy egyszerűen egymás mellett élnének vagy egymás ellen fordulnának, ismerje el és támogassa egyik a másikat. Kálvin ilyen irányú fáradozásának sok momentuma ismeretes. Gondolkodása és ténykedése által nagyban hozzájárult a reformátori egyházak megszilárdulásához. Ugyanakkor erős ellenállásba is ütközött. Csak a zürichi egyházzal valósult meg az egység a consensus tigurinus által (1549). A lutheri reformációhoz való közeledés reménysége nem teljesült. Kálvin élete utolsó 4 1541 végén Kálvin kiadta a regensbuigi tárgyalások anyagát CR 5,515-527. 5 Kálvin abból indul Id, hogy a római egyházban is vannak választottak (opp. VI,583) és hegy a római egyházban is élnek a kereszténység maradékai (Opp. Xbl49, XIII 308 és 487), ld.: Holl, KARL; Johannes Calvin in: Gesammelte Aufsätze zur Kirchengeschichte. Tübingen, 1928. (továbbiakban; HOLL, 1928.) 275. p. 1549. december 7-én Zürichben így ír Lelio Sozzinak: „Ha azt mondom, hogy a pápai egyházban is fellelhetők a kereszténység maradékai, akkor nem csak az ide-oda szétszórt választottakra gondolok, hanem tényleg azt hiszem, hogy a pápai egyházban ott vannak a szétzúzott egyház romjai. Hogy ne kelljen hosszú lére eresztem fejtegetéseimet, hadd elégítsen ki Pál tekintélye; ő azt mondja, hogy az Antikrisztus Isten templomában fog ülni” Ld SCHWARZ, RUDOLF: Johannis Calvin Lebenswelk in seinen Briefen. Bd. 2 Neukirchen, 196Z 505. p. 6 Karl Holl így vélekedik; Kálvin János a német reformátoroknál jobban képviselte a reformáció összérdekeit Ha lehetősége volt rá, közvetített, s nem gondolta, hogy egy rövid üdvözlő irattal eleget tett volna kötelességeinek. Kész volt másokkal együtt dolgozni, annyi odaadással, hogy néha sajnáljuk az arra szánt időt és energiát. Holl, 1928.273. p. 7 „Quid? An non hostis quoque ipse diabolus aculeos nobis ad syncretismum agendum admovere debet?” Előszó az első Káté Kiadásához, op V,321
