Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Vischer, Lukas: Kálvin öröksége és a jelenkori református egyházak szakadásai
Lukas Vischer: Kálvin öröksége és a jelenkori református... 59 éveit beárnyékolták a Johannes Westphallal folytatott, véget nem érő viták, amelyek a két reformátori egyház közötti ellentétet beláthatatlan időre meghatározták.8 Az egyház, mint a hívők anyja Kálvin egyháztana Istenről szóló tanában és az ember üdvösségéről szóló tanításában gyökerezik. Az egyházat Isten hívta létre. A Szentháromság Istenbe vetett hit egyenesen elvezet az egyházhoz. A teremtő Isten, aki a világot s mindent, ami benne van, maga teremtett, az az Isten, aki Krisztusban kijelentette magát, üdvösség és megváltás forrása, ez az Isten maga cselekszik Igéje által, a Szentlélek erejével az egyházban, azaz abban a népben, mely Igéjére hallgat, és Öt dicsőíti. Isten mindig is azzal fejezte ki kegyelmes voltát, hogy népet választott magának. Nem volt egyetlen század sem, amelyben Isten az Ő népén meg nem könyörült volna.9 Krisztus eljövetele után az egyház a könyörület helyévé vált. „...hogy eredményes legyen az evangélium hirdetése, ezt a kincset az egyház gondjaira bízta. Pásztorokat és doktorokat (Eféz.4.) rendelt az Úr, hogy ezek szájával tanítsa övéit; tekintéllyel ruházta fel őket; szóval mindent megtett, ami a hitbeli szent egyetértést és a helyes rendet előmozdítja.” (Inst. IV,1,1) Tehát az egyház semmi esetre sem emberi igyekezet gyümölcse. Az egyházat Isten rendelte. Nem mi döntünk afelől, hogy belépünk-e az egyházba vagy sem, hanem beleoltatunk Isten népébe. Kálvin gyakran használta az „anya” metaforáját az egyházra nézve. Az Institutio negyedik könyve első fejezete a következő címet viseli: „Az igaz egyházról: akivel való közösségünket (unió) ápoljuk, mivel ő minden hívő anyja.”. A to8 Az 1558. május 22-én, Heinrich Buliingerhez írott levelében Kálvin csalódását fejezi ki a lutheránus teológusok, úgy Melanchton által is elfogadott, az úrvacsora református felfogását elvető nyilatkozata fölött. Ehhez szerinte az is hozzájárult, hogy a zürichiek elutasították a felekezetek közötti tárgyalásokat „most, amikor hallgatásotok és közvetett ellenállásotok miatt a békekötés reménye dugába dőlt, nem esett nehezére Melanchtonnak és a többieknek, akik addig közel álltak hozzánk, hogy elfogadják a többiek kemény álláspontját.” Ugyanakkor biztosítja Buliingert affelől, hogy ő a Consensus Tigurinus feltétlen híve. „Bárhova is megyek, soha nem fogadok el semmit, ami hitem ellen szól, s Consensusunkat, mely közöttünk mindig jogerős marad, töreden hűséggel védelmezem.” Schwarz, Rudolf (Hrsg.): Johannes Calvins Lebenswerk in Briefen. Eine Auswahl von Briefen Calvins in deutscher Übersetzung. Bd. III. Neukirchen-Vluyn, 1962. (2. Aufl.) 946-947. p. } „II nous faut néanmoins resoudre qu’ü n*y a eu nul aage depuis le commencement du monde, auquel le Seigneur n’ait eu son Egiise,” (Inst IV,1,17.) Megjegyzés: Az Institutiot mindenütt az 1559-es, francia nyelvű kiadás alapján idézi a szerző. Mi az 1909-10. évi magyar nyelvű kiadás szövegét adjuk. (A S\erk.)
