Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bácsfi Diána: A Harcos szakralitása, avagy a Männerbund-szövetségek létrejöttének vallástörténeti alapjai
44 Egyháztörténeti Szemle IV/1 (2003) gyermekkor végét, az anya melletti parafeminin lét megszűnését s egy új, immár saját kozmikus kategóriájának megfelelő egzisztencia kezdetét. A hottentottáknál a beavatottnak szidalmaznia kell anyját, a pápuáknál a fiú rituálisan meg is taposhatja annak testét — ezeket a deszakraüzált szféra számára nyilván abszurdnak tűnő megnyilvánulásokat a világot szimbólumok által reflektáló archaikus mentalitás természetesnek tartja. A Hórusz-mítoszban Hórusz levágja anyja, Izisz fejét, Plutarkhosz szerint viszont leüti annak koronáját és ahelyett egy tehénfej alakú sisakot helyez rá. Ez az epizód a Hórusz és Széth vízbemerülésének elbeszélését követi és újra az avatási szimbólumok rendszerét juttatja eszünkbe. F.Ashley- Montagu és mások feltételezik, hogy az incisionak vagy a subincisionak valójában a fájdalom (azaz az avatási halál) felidézésén kívül az anya vérétől való megszabadulás és annak „férfivérrel” való lecserélése lehet a célja. Ugyanezen kutató felveti, hogy az ilyen rítusok koncepciójában felmerülhetett a nők havi megtisztulásának utánzása is. Vércserére egyébként a női avatásoknál is van példa, például a dajak rítusban, ahol az elkülönített leánynak egy bambuszcsövön át kell egy férfi vénájából vért szívnia. Az anyától való drámai elszakadást minden esetben a korosztályi avatás, tehát a közösség szent hagyományaiba történő bevezettetés követi. A legtöbb közösségnél a Mánnerbundhoz, a harcosi fraternitáshoz való tartozás fakultatív. A következőkben konkrétan az utóbbi csoportoknak a nőkkel kapcsolatos megnyilvánulásait fogjuk megvizsgálni. Ennek egy tipikus példája az új-guineai elemáknál figyelhető meg; itt az avatás során a férfiakat az eravoban (férfiházban) különítik el, majd a falut álarcosok rohanják meg Kovave, a Hegy Istene nevében. Zúgattyút forgatva, üvöltözve, törve-zúzva tombolnak az utcákon, ilyenkor a nőknek ajánlatos bezárkózniuk, ha mégsem teszik, akkor a férfiaknak joguk van a kíváncsiskodók megölésére. Boas a Secret Societies c. művében számos példával mutatja meg az ilyen rítus-archetípus globális létezését. Dumézil nyomán tudjuk, hogy az indoeurópai Männerbundok elválaszthatatlanul kapcsolódtak a társadalom hármas felosztása és az ennek megfelelő három ontológiai és viselkedési prototípus (mágia — uralom - termékenység) képletével. Említettük, hogy ő az, aki a Mithra and Varuna c. tanulmánykötetben megkülönbözteti a celeritas és a gravitas princípiumait. Koncepcióit sokan félreértették és ezért kritikával illették, mivel Max Müller tevékenysége óta az összehasonlító módszert alkalmazó indoeurópai stúdiumok művelőit általában felületességgel szokás vádolni. Ez Dumézilről azonban semmi esetre sem mondható el, hiszen tökéletes biztonsággal mozgott a görög, a latin, a szanszkrit vagy akár a kelta filológia területén is, azonban nem állt meg a puszta filologizálásnál, hanem elég merész és nagystílű volt ahhoz, hogy az ennek értelmet adó hermeneutikai vizsgálatba is belevágjon. Rendkívüli éleslátással kapcsolja össze a flamen és a flaminica illetve a
