Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)

2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bácsfi Diána: A Harcos szakralitása, avagy a Männerbund-szövetségek létrejöttének vallástörténeti alapjai

34

Egyháztörténeti Szemle IV/1 (2003)

közös elem a sámánavatással, ahol a vízbe merülés és ott istennőkkel vagy tündérekkel (a nőstény szörny alakmásaival) való találkozás szintén jellegzetes epizód, pl. a holland-guianai kariboknál az avatandó miszikus utazása során Amanával, a nedves elem úrnőjével együtt bukik a folyó mélyére, ahol ez utóbbi a sámánjelöltet varázsigékre tanítja meg. Héphaisztosz zuhanása után a tenger fenekén, Thetisz istennőnél talált menedéket, Melikertész (a kánaáni Melkart változata) pedig vízbe ugrása után Leukothea, a Fehér Istennő védenceként és férfitársaként szerepelt.

H.Jeanmarie kimutatása óta tudjuk, hogy Thészeusz története tulajdonképpen egy ifjúavatás mitizált elbeszélése, maga a hős alakja pedig a Mánnerbund-avatandó par excellence prototípusa. Thészeusznak férfivá érettségét azzal kell bizonyítania, hogy egy szikla alól kell kiemelje a „királyság” jelképeit, a kardot és a samt (Apollodórosz:Mithologia III.15.7). A kardnak kőben való elrejtése azért, hogy a kiválasztott hős majdan onnan húzhassa azt elő, nagyon mélyértelmű szimbólum: szerepel az indoeurópai heroikus kardkultuszokban (egyik első ábrázolása egy hattusasi domborművön látható), Hérodotosznak a szkítákról szóló beszámolójában, a nárt eposzban, az Arthur-legendakörben, sőt még a Fedeli di Amore a kutatók előtt máig titokzatos jelképrendszerében is. Az aktus feltehetően a kőbe ^árt kard kiszabadítása által az avatás szotetiológiai jelentőségét kívánja hangsúlyozni — tárgyak elrejtése valamint megtalálása számos esetben az iniciatív misztérium egyik legfontosabb része, példa lehet erre az athéni Theszmophoria-szertartás. Az avatási jelenségekhez tartozik Thészeusz leányruhába öltözése (Plutarkhosz: Thészeusz 12.), vízbe ugrása a Néreiszekhez, Amphitritéhez vagy Thetiszhez (Pauszaniasz 1.17.3.) illetve a labirintusba hatolása, mint regressus in utero. Az, hogy a nedvesség princípiuma az Osvizek primordiális világuralmának felidézésével a teremtés tulajdonképpeni megismédésében játszik szerepet, nyilvánvaló a keresztelés rítusában is: minden avatás egy-egy démiurgoszi cselekedet. Az avatási halál rituális megvalósítása viszont a világteremtő aktus in illő tempore gyilkossággal járó folyamatát ábrázolja: ahogyan Purusának, Kingunak, Pan- kunak, Uranosznak, Ymirnek stb. meg kellett halnia ahhoz, hogy a for- mádan Káosz helyén az ifjabb istenek „Neue Ordnung”-ja jöhessen el, így van szükség véres rituálékra ahhoz, hogy az alaktalan gyermekkorra a harcosi lét jól meghatározott pszichofizikai dimenziókkal rendelkező céllal és értelemmel rendelkező időszaka következhessen el.

A Mánnerbundok egy következő jellegzetes attitűdje a kívülállók (nők, gyermekek, avatadanok) ijesztgetése. Ezt láthatjuk olyan titokzatos fraternitások esetében, mint a latin Lupercusok, a krétai kurészek, a román cálujarok, vagy olyan mitikus csoportoknál, mint a Gandharvák, a kentaurok, a Sántoaderek vagy a Wilde Heer. Az ok az avatatlanoknak az ezoterikus rímsoktól való távoltartásának szándékán kívül nyilván annak kifeje-