Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bácsfi Diána: A Harcos szakralitása, avagy a Männerbund-szövetségek létrejöttének vallástörténeti alapjai
32 Egyháztörténeti Szemle IV/1 (2003) be való tulajdonképpeni bevezetése. Az iniciatív próbák szimbolikája mindhárom esetben általában a keresés-elindulás-kínzás-halál-égbeszállás- újraszületés témakörét öleli fel. Elengedheteden része a descensus ad infemos (az alvilágjárás), az ősöktől vagy szellemektől való ismeretszerzés motívuma (vö. Odüsszeusz, Aeneas vagy Hadingus alvilágjárásával) valamint a „második születés” világszerte ismert képzete. Első lépésként a jelöltnek fizikai és szellemi értelemben is el kell különülnie családjától és élete korábbi helyszíneitől, majd az avatást végző mester irányításával a közösség profán életterétől távol eső „veszélyes” helyre, pl. a hegyekbe, a vadonba vagy a sivatagba kell vonulnia, vagy a többi avatandó társaságában, vagy teljesen egyedül. Ez a „kilépés a meghitt szférából” fontosabb mentális tartalmat képvisel, mint gondolnánk. A számos erre vonatkozó etnológiai példán kívül (az ausztráliai kurnaik, juinok, murringok, wiradjurik, a tűz- földi jamanák és halakwulupok stb. avatásainál) ez lehet a helyes hermeneutikai megfejtése annak a népmeséi elemként számon tartott motívumnak, mely a hősnek a „kaland felé” való elindulásának drámaiságára utal. Gyakran az anyától vett búcsú fájdalmasságával (pl. Thészeusz vagy Parsifal esetében) érzékeltetik az addigi gyermeki, tehát „feminin” lét megszűnésének kezdetét; maga az anya egyes ausztrál ifjúavatásokban is az avatás késleltetésére vagy akadályozására törekszik, a harcosi archetípussal bizonyos értelemben ellenséges rituális szerepe értelmében. A későbbiekben megmutatjuk, mennyire erősen meggyökerezett az archaikus mentalitásban a Männerbundok és a nők antagonizmusának sémája. Az „elvonulásnak” azonban nemcsak ez a prototipikus elkülönülés a lényege, hanem az avatás mint szubjektív, koncentrációt, meditativ folyamatokat, sokszor jógikus extázistechnikákat igénylő jellege is előfeltételezi azt. Mindhárom avatástípusnál sor kerülhet aszketikus akaraterőpróbákra, például némasági fogadalomra (ez a jelölt-halott azonosítást is szimbolizálja), böjtökre vagy virrasztásra. Ez utóbbi nyilván mindenkinek ismerős azokból a népmesékből, melyekben a hős azért tud valamilyen feladatot — például a kertben álló fa, mint Axis Mundi „megőrzését” — teljesíteni, mert megállta, hogy kudarcot valló társaival ellentétben ő maga ne aludjon el; Gilgames azonban Utnapistimnél nem állja ki ezt a próbát, és elalszik, csakúgy, mint a Getsemáné-kertben Péter és a tanítványok (Máté 26.38- 45.). A Gautier de Doulens-féle Grál-elbeszélésben Gawain eljut a Hegyen álló kastélyba (a Szent Közép manifesztációja), ahol a király felszólítja törött kardja újraegyesítésére * (kardok megszerzése vagy eggyéforrasztása tipikus Mánnerbund-próba), ám alighogy elkezd Gawainnak a kard titkairól beszélni, a lovag elalszik. A Grand St.Graalban a Terre Faraié nevű szigeten található a Cobernic, az „örök virrasztás és elalvás próbatételének kastélya”. Amikor Alfasem királyt mégis elnyomja itt az álom, egy lángember jelenik meg, aki lándzsával átdöfi mindkét Iá-
