Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tóth Zsombor: EGOizmus. Az énreprezentáció mint én-performancia (self-fashioning) Bethlen Miklós emlékiratában
Tóth Zsombor: Az én prezentáció Bethlen Miklós irataiban 81 sőt gyakran önmagát is hasonló megfontolásokból is prófétának minősíti: „Szállj magadba, nézz azután, ó boldogtalan ha%a, ó maradék, ó reformata ecclesia! Nem atyád, nem prófétád volt-é ebekben Kinsky, Absolon és Bethlen Miklós?' A történeti reprezentáció vizsgálata során is sikerült már eljutni ahhoz a felismeréshez, amely, az én-performancia folyamatában a prófétai szerepkör alkalmazásának konklúzióját adja, vagyis, hogy az emlékiratban mind a prófétai magatartásmód (szerepkör, identitásminta), mind a prófétai diskurzus (a prófétaság mint narrátori minőség) a puritanizmus által reaktualizált és kulturálisan forgalmazott mintára vezethető vissza. A prófétai szerepében a haldokló Erdélyt (moribunda Transylvania) elsirató vagy ennek keserves jövőt jósoló Bethlen mintha a Jajjok szerzőjét, Medgyesi Pált imitálná, aki, akárcsak szerzőnk, 50 év múlva a lengyelországi expedícióba beleroppanó Erdélyről a következőképpen ír: „Nincsen mostis egyéb tanácsom, hanem a’ mit eleitul fogva javallottam, vedd kérlek magadra, oh temető sirodhoz kö^elgető édes Nemzetem s-vegyed úgy, mint-ha néked igenné ma, a nagy irgalmo isten, a' mit régen Jeremiástól Izraelnek: Térj meg visszavonó (Israel) magyarság ayt mondja a Jehova, én el-vészem az én haragomat ti rollatok: mert kegyelmes i ' >>104 vagyok en... A paraklétoszi szerepkör lehetősége A puritánus mártirológia felől artikulált mártír, próféta szerepeken túlmenően az emlékirat olyan énreprezentációkra is vállalkozik, amelyek mintha valamiképpen túlmutatnak a kontextus alapján körülírt szerepeken. Bethlen olyan lenyűgöző és következetes érzelmi intenzitással performálja mártír és prófétai szerepét, hogy az ezt lehetővé tévő áldozat- vállalás már-már tüntető exponálását mintha egy újabb, nehezebben megfogható szerep, identitásminta irányába tereli. A levelezés látszólag privatus nyilvánosságmodell felől artikulált terében is megjelenik a publicus nyilvá- nosságmodell felől megteremtett, szenvedésében istent dicsőítő, és önmaga számára az üdvözülés bizonyságát elnyerő mártír és próféta alakja, de ezt még a korona attribútumának felvállalása sem zárja le, hanem transzponálja egy felsőbb értékrendet hordozó dimenzióba, amely csak a katolikus egyházi tradícióban a közbenjáró, a mediator, az esetek többségében a szent szerepkörére enged következtetni: „...mert én nyilván elhiszem, édes Istenem! Ha nékem igen nehéz *s> keserves is, hogy jobb így énnékem, hogy én ebben a szomorú tömlőében az én édes nemzetségem, hazám, és abban kivált a te tó * * ritka példájú....II. Rákóczi Györgynek... Kassa, 1660. D4r. A marginálián olvasható a Hotda As%- s^onj kifejezés feloldása: ,JB’ vata, a Méltósága Fejedelem Asszony 1 jirántfi Susanna Bethlen-önéletírás. 845. p. Mkdgyrsi PÁL: Magyarok Hatodik Jaj ja..., Sárospatak, 1660. 7. p. 104
