Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tóth Zsombor: EGOizmus. Az énreprezentáció mint én-performancia (self-fashioning) Bethlen Miklós emlékiratában
62 Egyháztörténeti Szemle IV/2 (2003) Ha a reprezentáció kérdésköre felől közelítjük meg Bethlen életművét, akkor hamar beláthatóvá válik az, hogy az ő életében is a nyilvá- nosságmodellek, különösen a hatalommal kapcsolatos privát és nemprivát felelősségvállalásai, akárcsak kora 17-18. századi arisztokratái esetében látványos én-petformanáávA társul. Az arisztokrata életmód, a politikai feladatvállalás és életének váradan fordulatai (politikusi sikerei, kitüntetései, utazásai, majd fogság, politikai kegyvesztettség), amihez nem mindennapi műveltség és politikai tájékozottság társul, lehetővé teszik számára, hogy én-performálásának textuális reprezentációt (levelezés, röpiratok, emlékiratok) is biztosítson, akárcsak kora legnagyobb szerzői.1 ’ Az énség performálása {self-fashioning értelemben) az identitás mint konstruktum koncepcióját implikálja. Greenblatt könyvében a szerepkörök felvállalása által új identitások) megvalósíthatóságáról beszél {achived identity) vagy éppenséggel egy korábbi identitás megszüntetéséről, az énség felfüggesztéséről (.self-cancellation).2° Ez a folyamat Bethlen Miklós én- performálásától egyáltalán nem áll távol, sőt a szakirodalomban is történt utalás már ebbe az irányba. Jankovics József, az Önéletírás és történeti hitelesség címmel tárgyalja többek közt nemcsak a művészet és valóság viszonyát, hanem az identitás megkonstruálását is némiképp, mikor az „énontológia” koncepcióját konfrontálja a bethleni életmű énségre vonatkozó textusaival.21 A továbbiakban arra vállalkozom, hogy az én- performancia folyamatát leírjam, és elemezzem Bethlen Miklós emlékira- tában. Stephen Greenblatt koncepciójára {self-fashioning támaszkodva, és * 19 társadalmi pozíciójuknak megfelelően, pénzt, fáradságot nem kímélve reprezentálja önmagát, nehogy deklasszáltnak tekintsék őket. iyA hajadat, amint Asszonyom Atyámnak is sokszor mondtam, ha elég hosszú, próbáljátok meg, valamint valahogy a% Öreg urat is rá kell bírni, hogy a mostani szokás szerint csinálják fel akkorra, ne mondhassák, hogy oly parasztok vagyunk, vagy vagytok.” JANKOVICS JÓZSEF (sajtó alá rend.): Bethlen Miklós levelei. I-II. köt. Bp., 1987. (továbbiakban: Bethlen-levelek, 1987.) 210. p. 19 Ebben a vonatkozásban az amúgy filológiailag vitatható Montaigne—Bethlen kapcsolat érdekes megvilágításba kerül. Az önmagát könyve tárgyává tévő bölcselő, és a magánéletének legintimebb vetületeit is reprezentációkon és énreprezentációkon át textuálisan megmut(ogat)ató kancellár alapvetően ugyanazt cselekszi, csak más kulturális kompetenciák és tradíciók mentén. Erről bővebben: TÓTH ZSOMBOR: Montaigne és Bethlen (?), Meztelen (tout nude) moralista „magyar köntösben”. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 2001. 5-6. sz. 600-617. p. Greenblatt Morus Tamás életművének vizsgálatán keresztül mutatja be ezt a folyamatot. Vö. Greenblatt, Stephen: At the Table of the Great: More’s Self-Fashioning and Selfcancellation. In: GREENBLATT, Stephen: Renaissence Self-fashioning from More to Shakespeare. Chicago-London, 1980. 11 -74. p. JANKOVICS JÓZSEF: Ex Occidente... A 17. századi magyar irodalom európai kapcsolatai. Bp., 1999. (továbbiakban: JANKOVICS, 1999.) 119-131. p. Noha ez a tanulmány nem Bethlen teljes életművét, hanem csupán emlékiratát hivatott értelmezni, tekintettel a kérdésfelvetés és az értelmezés elméleti és módszertani sajátosságaira, ezúttal vizsgálódásaimba nemcsak az emlékirat, hanem a levelezés, illetve a Bethlen által készített
