Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Oexle, Otto Gerhard: A szerzetesség kialakulása, mint történelmi probléma
Otto Gerhard Oexle: A szerzetesség kialakulása, mint... 101 Már a szerzetesség kezdeti időszakában, 400 körül két egészen különböző felfogás létezett. Az egyik hagyomány szerint a szerzetesség lényege maga az aszkézis, és a szerzetesek társadalomból való kivonulása ezért annak a vágynak a kifejeződése, hogy az apostolok által alapított lelki és vagyonközösségek kifogásolható viszonyait az aszkézis segítségével felülmúlja. Ellenben a másik hagyomány szerint a szerzetesség éppenséggel azonosult a Cselekedetek könyvéből ismert közösségi élettel a lelki és vagyonközösség jegyében, hiszen a szerzetesség éppen ezt a közösségi életet próbálta saját korában újból megvalósítani. A szerzetesek elszakadása a gyülekezettől ezért csak abban a történelmi pillanatban következett be, amikor az egyház vezetői — kedvezve az újonnan megtérteknek — egyre inkább feladták az eredeti lelki és vagyonközösség elveit. Mi volt hát a korai szerzetesség - mint csoportos együttélési forma — meghatározó eleme; mik voltak az igazi ideáljai: az aszkézis vagy pedig az ősegyház példáján alapuló közösségi élet? E kérdésekre végül a legrégebbi hagyományban keresünk választ, mely Pachomius nevéhez kötődik. 8. A kutatás igen későn, csupán századunkban végezte el a Pachomius életéről tanúskodó feljegyzések és követői írásainak hagyománykritikai vizsgálatát, s tette ezeket kiadások és fordítások révén hozzáférhetővé. Elsősorban Pachomius életrajzára igaz ez, mely többek között kopt verziókban, továbbá arab és görög változatokban van meg, melyek azonban egymástól is nagyon különböznek. Csupán rövid ideje, körülbelül három évtizede lehetséges következtetéseket levonni ezekből a megjelent kiadásokból, s azóta vált érthetőbbé a pachomiusi szerzetesség fogalma, bár még mindig sok hagyománykritikai kérdést nem sikerült véglegesen lezárni. Amikor Karl Heussi 1936-ban a szerzetesség kialakulásáról szóló könyvében azt a még ma is érvényben lévő tudományos véleményt megalapozta, mely szerint ez a folyamat az aszkézisből indult ki, s ezen belül Pachomius tevékenységét csupán a szervezeti reformok szintjén említi, akkor a pachomiusi hagyomány még teljesen ismeretlen volt, legalábbis Kari Heussi számára. A Pachomiusnak tulajdonított, Hieronymus által már 400 körül latinra lefordított regulából válik érthetővé a pachomiusi kolostorban élő szerzetesek közös élete, ahol is a szabályozás az emberi élet számos területére kiterjedt. Szemünk elé tárul itt a közös élettér, a kolostori élet közös helyszíne: házaival és műhelyeivel, étkezőhelyiséggel és imateremmel, konyhával, kórházzal, vendégházzal és portásfülkével. Ezt az életteret egy fal vette körül, elzárva így azt a külvilágtól. A falakon belüli élet meghatározó elemei a fizikai munka, az asztalközösség, az együttes imádkozás és szertartásokon való közös részvétel voltak. Ez az együttélés szabályokhoz
