Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Petrőczi Éva: A váradi biblia helye a magyar puritanizmus irodalmában
Petrőczi Éva: A váradi biblia helye... 41 eszméiért és lelkészi gyakorlatáért marasztaltak el. Őt azonban, csakúgy mint sorstársait, a büntetés, a megcsúfoltatás csak erősebbé tette küldetésében. A váradi Biblia megmentésére irányuló törekvéseket, védelmi lépéseket a városhoz sok szállal kötődő Szalárdi János Siralmas magyar krónikába idézi meg a leghívebben: „Az vezér hitlevele pedig, hogy amint íraték, az elsőszeri kiküldött kívánságok cikkelyébül íratott volna, ez is hozzáadatott vala: minden kívánságok megengedtetett, s valaki közülök menni akarna, passák, bégek rendeltetvén melléjek, minden javokkal kár és bántás nélkül el késértetnek. Az oskolához, szent egyházhoz tartozó minden dolgok, könyvek, minden eszközök (mellyeken typográphia, s a végeződésben levő bibliai exemplárok, ahhoz tartozó sok tallér érő papiros, harangok, oskolához tartozó jószág, malom, s káptalanbéli minden könyvek, s levelek értetnek vala, az első punctumok között azok lévén kívánságok között felvétetve) kezekhez adatván szabadosán hívassanak.”2 Az, hogy Károlyi Gáspár 1590 júliusában megjelent vizsolyi Bibliájának — a Szenei Molnár Albert-féle oppenheimi és hanaui revideált kiadások után - legyen végre egy még pontosabb hazai edíciója, éspedig éppen Váradon, ugyancsak az 1629-es, az előbbiekben már felidézett „bibliás” nagyváradi zsinat közvetett következménye. Pécsváradi Péter helybéli lelkipásztor és társai ugyanis már ekkor érezték és nyilvánvalóvá tették, hogy akár egy, akár több célzott tartalmú, felelet-jellegű kiadvány önmagában aligha lehet méltó cáfolata az ugyancsak nagyváradi születésű Pázmány Péter 1613-ban megjelent Isteni igazságra vezérlő kalauz-ának, illetve az 1626-ban kiadott A Szentírásról és az anyaszentegyházról szóló munkájának, amelyek a Károlyi-fordítás fogyatkozásait tűzték tollhegyre. Ekkorra már nyilvánvaló volt: minden válasz csak viszontválaszt, minden cáfolat csak újabb állítást szülhet, függetlenül a majdani csatározók személyétől. Megoldást, nyugvópontot csak a vizsolyi Biblia ismételt, minden eddiginél alaposabb revíziója jelenthetett. Számos kedvező körülmény összjátéka kel lett azonban ahhoz, hogy ez a felekezet- védelmi és technikai szempontból egyaránt hatalmas vállalkozás megindulhasson. Elsősorban egy Károlyi-formátumú, műveltségű és szenvedélyesen elkötelezett teológus, aki méltóképpen fémjelezhette az immár Várad nevével ékes új bibliakiadást. Anélkül, hogy Nagyváradnak a magyar irodalom fejlődéstörténetében betöltött szerepét mitizálni akarnám, tagadhatatlan, hogy a város és a régió légköre egyfajta termő és teremtő dacot szült minden időben; történelme során több ízben épp a csapásokat, megbántásokat követően születtek nagy teljesítmények. Nem elhanyagolható továbbá az a holtig tartó ragaszkodás és szeretet sem, amellyel számos jeles szülötte adózott szűkebb pártiájának, újra meg újra visszatérve ide. Hűségük írásos bizonyítékait forgatva óhatatlanul eszünkbe juthatnak Németh László szavai Hódmezővásárhely szellemi mikroklímájáról, az ott élők sajátos mentalitásáról. Nagyvárad esetében sincs ez másként: a homo Varadiensis korántsem üres szójáték. E megtisztelő cím viselőinek sorában kitüntetett helye van id. Köleséri Sámuelnek, aki ebben a városban született 1634-ben, 1654-ig a váradi kollégium tanulójavolt, s innen indult Leidenbe, majd Oxfordba és Cambridge-be.3 Köleséri Sámuel a magyar puritanizmus irodalmának Medgyesi Pál mellett legtermékenyebb szerzője. Ő ugyan nem szelet vet, vihart arat egyéniség, mint az ugyancsak váradi iskoláztatású puritán vezéregyéniség, a tehetsége egy részét művek helyett elsősorban sárospataki egyházi perpatvarokban szétforgácsoló, ottani 2 Szakály Ferenc (sajtó alá rend.): Szalárdi János siralmas magyar krónikája. Bp„ 1980. 616. p. 3 Életéről, munkáiról ld.: Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Bp„ 1977. 343-344. p.
