Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 2. szám - RECENZIÓK - Szigeti Jenő: Petrőczi Éva:Fél-szentek és fél-poéták
Recenziók 113 a reformáció által meghódított többi Közép-Európai országban. Ennek nyomán szinte eltűnt a lengyel, az osztrák, az észak-olasz reformáció. A magyar reformáció - megmaradt. Miért? A Habsburgok nálunk sem voltak engedékenyebbek. Az egyháztörténeti titok kulcsa: a puritánok, a „fél .szentek”, „fél- poéták”, akik kitalálták az ellenreformáció egyre hevesebb viharainak ellenszerét, a magánáhítatosság „praxis pietatis”-át, a kegyesség gyakorlásának magánformáját. Ennek teremtették meg a máig ható irodalmát. A puritának kertjébe Sárospatakon nyílik a kapu. Ezért a könyv első tanulmányai ide kalauzolnak minket. Medgyesi Pál fogad, aki 1636-ban a puritánok egyik legjelentősebb hőstetteként magyarra fordította Lewis Bayly „The Practice of Piety” című könyvét. Ennek az „öregbetűs népkönyvnek” a forrásait, fordítástörténeti érdekességeit tárja fel először. Majd gazdájának, a puritán eszmék legnagyobb támogatójának, Lorántffy Zsuzsanna asszonynak udvarába is bepillanthatunk, akiről Petrőczi hamarosan bebizonyítja, hogy egészen más ember volt, mintahogyan „Lorántffy kultuszának könyvtárakra rúgó, édesbús memoárjai” bemutatják portréját „sok lányregény-közeli” leírásokban. Lorántffy Zsuzsanna és Medgyesi közös harca egy puritán típusú egyház megszervezésére irányult. Medgyesi mindvégig tudatában volt annak, hogy az akkor már tisztes matrona korú nagy asszony sok családi közelharcba, szóbeli és írásos, egyre élesebb hangú „pengeváltásba” került idősebbik fiával, mint ahogyan ezt Szilágyi Sándor által még 1875-ben publikált tanulmányai tanúsítják. Petrőczi Éva nem a puritanizmusról ír, hanem a puritánokkal ismerkedik. A lkalmi verseik nyomába ered, megvizsgálja metafora készleteit. Költőként fedezi fel Nógrádi Mátyást (1617-1681) a jeles puritán írót, püspököt. Példaszerűen elemzi az üdvözlő versek eddig nem sokra becsült világát, de ez csak a felszín. Petrőczi Évát az ember érdekli. Ezekben a nagyrészt konferenciákon elmondott előadásokban együtt látja a puritánokkal a világot, leleplezi titkaikat, életmodelljeiket. Éppen ebben a színes sokarcúságban van ennek a könyvnek a legnagyobb értéke. Nem régi események ezeknek az írásoknak a tárgya, hanem azok a mentalitási panelek, amelyek ezeket a régen élt embereket jellemzik. Nyomába ered így jó néhány titoknak, amelyekről nem volt ildomos beszélni. Megfaggatja Bőd Pétert arról, hogy miért utálja a puritánokat. Medgyesit is kifaggatja, hogy megtudja, hogyan irányította okos prédikátori bölcsességgel a nem éppen könnyű természetű nagyasszonyt, Lorántffy Zsuzsannát. A puritán gyászdalok vizsgálata során bukkant Vári K. Mihály versére, amelyet Köleséri Mihály versére, amelyet Köleséri Mihály 10 éves fiúcska halálára írt, aki 1679 novemberében Debrecenben - csaknem biztosan pestisben - elhunyt. Ekkor a fiúcska apja, Köleséri Sámuel, immáron nyolc esztendeje a debreceni ekklézsia lelkipásztora. Petrőczi jó költőhöz illően a kissé mesterségesen írt, döcögő sorok mögé lát és ez a pillantás a tanulmány igazi értéke. A naplók nyomán a puritán jellem megnyilvánulását veszi vallatóra. A puritán napló, amit D. H. Lerner méltán nevez „spiritualy diary”-nak, vagyis lelki naplónak, érzékeny, hajlékony műfaj. A híres angol puritán naplók vizsgálata után két magyar naplót mutat be, Köleséri Sámuelt soros feljegyzését és nagyhírű barátjának polihisztor, orvos - poéta- grammatikus - historikus - teológus Pápai Páriz Ferencnek a jóval hosszabb tudós naplóját amit ugyanabban a vaskos, nyolcadrét füzetben írt, amiben jó néhány évtizeddel korábban Szenei Molnár Albert írta feljegyzéseit bőséges teret adva az összehasonlításra.
