Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 2. szám - RECENZIÓK - Molnár János: A Nagyváradi (Királyhágómelléki) Református Egyházkerület története, 1944-1989
116 Egyháztörténeti Szemle III/2 (2002) Molnár János: A Nagyváradi (Királyhágómelléki) Református Egyházkerület története, 1944-1989. H.n. [Nagyvárad?] Királyhágómelléki Református Egyházkerület, 2001. 491 old. Molnár János a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Szegedi Vallástanári Tanszékének tanára. Néhány esztendővel ezelőtt disszertációjának témájaként választotta a tiszántúli Református Egyházkerület 1920 után Romániába szakadt része történetének feldolgozását. Közhellyel élve: a 20. századi egyháztörténet egyik fehér foltját kutatta. Ez a tény önmagában még nem feltétlenül jelent problémát a tudományos kutatás számára. Sőt, a nóvum lehetőségét hordozza magában. A Molnár János által választott kutatási terület azonban olyan politikai közegben volt, amelyben azt a bizonyos foltot szándékosan fehérítették. Alapvető dokumentumokhoz a kutatás során nem tudott hozzáférni „politikai okok” miatt, illetve azok megsem- misítése/megsemmisülése következtében. A legfontosabb összefüggéseket így is feltárta. Molnár nem tekintette befejezettnek a kutatást a tudományos fokozat elnyerésével, hanem folytatta, és időben kiterjesztette azt a II. világháborút követő évtizedekre is. Jelen kötetében ennek eredményeit adja közre. A román állam a Nagyváradi Egyházkerületet röviddel a II. bécsi döntés előtt ismerte el, csaknem húsz évig tartó politikai harc után 1939-ben. Észak-Erdély visszatérését követően a Kerület déli része tulajdonképpen exlex állapotba került. Az „ellehetetlenült” helyzetben „az egyetlen megvalósítható cél a túlélés maradt.” A szerzőnek ez a megjegyzése akár mottója is lehetne a kötetnek. Hiszen a romániai reformátusság rendkívüli nyomás alatt élt az újabb világégést követően is: a bolsevik román állam egyszerre tekintette ellenségének etnikai és politikai szempontból. Molnár János elsősorban politikai, egyházpolitikai aspektusból tárgyalja a Kerület történetét. A püspökök szolgálati ideje szerint tagolja munkáját. Ennek értelmében beszél Arday-, Buthi- és Papp László-korszakról. Az első korszak, amely Arday Aladár püspöki éveit öleli fel, a társadalom erőszakos átalakításának éveire esett (1948-1960). Az egyház elvesztette iskoláit, szociális intézményeit, anyagi alapjainak jelentős része semmivé lett a kollektivizálás következtében. A nyilvános vallásos élet vasárnapra korlátozódott. Az egyház alternatívája a mártíriumban vagy a romániai kommunizmus ideológiai támogatásában mutatkozott, harmadik út nem volt. „Hivatalosan” nem a mártíriumot választották. A második korszak püspöke Búthi Sándor(1960-1967). Búthi a már megszilárdított alapokon építkezett tovább. A „rendteremtés” és „rendtartás” bűvkörében élt. Ez a rend az államnak való feltétlen engedelmességet jelentette valójában. A szocialista jelszavakat leplezetlen demagógiával öltöztette teológiai köntösbe. A hagyományosan gyakorolt egyházlátogatásba bevonta az állami egyházpolitika embereit. A nemzetközi román propaganda egyik kulcsfigurájának bizonyult. A harmadik korszak püspöke Papp László (1967-1989). A „Kárpátok géniuszának”, Ceausescu országosának idején vezette a Kerületet. Püspökségét nevezhetjük a „túlteljesítés” korának is. Különleges érzékel „találta ki előre”, hogy mit akar a hatalom. Ez a helyzet kiválóan alkalmas volt a „bele nem szólás” látszatának demonstrálására. Az erőszak mellett a karrier lehetősége kínálkozott az engedelmes lelkészi kar kialakítására ezekben az években. Igen nagy jutalomnak számított a külföldi -
