Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Ugrai János: Egészségügyi viszonyok a Sárospataki Református Kollégiumban a 18-19. század fordulóján
54 Egyháztörténeti Szemle I1I/2 (2002) A sárospataki intézmény ennek az igyekezetnek egyik legfontosabb vezetőjévé vált, s a csendesebb időkben, az 1800-1820-as években is a fejlődés fontos tényezőit sikerült elérnie. 1780 és 1825 között hazánkban először bevezették közép- és felsőfokon a magyar nyelvű oktatást, példátlan gyorsasággal modernizálták a filozófiai és a teológiai képzést, illetve bővítették a reáltárgyak körét. A legmodernebb, a gyakorlati képzésre is kiterjedő jogi oktatás szintén Sárospatakon indult meg a 18. század végén, amelynek hírére az ország távoli részeiből, Erdélyből, sőt Bécsből is érkeztek hallgatók. Megkezdték az új, máig meglévő kollégiumi épület kivitelezését, jelentősen gyarapították a Nagykönyvtár állományát és ismét megindították az intézmény nyomdáját. Továbbá elévülhetetlen szerepe volt az iskolának a magyar- országitól a 18. század folyamán sokkal elnyomottabb cseh-morva református egyház újjáélesztésében. Szerteágazó gazdasági tevékenységével és egyesületeivel (énekkar, diáktűzoltóság, önképzőkörök) Fáy András, Nagyváthy János és Kossuth Lajos iskolája nemcsak a szűk régióban vált meghatározó tényezővé.1 Ezúttal a pataki iskola felvilágosodás kori történetének egyik elhanyagolt részét, az egészségügyi viszonyokat vizsgáljuk meg. Aligha mellékes pedig, hogy milyen körülmények között élt az 1200-1500 főnyi diáknépesség, mennyire volt jellemző a Kollégium életére a rend, a tisztaság, az egészséges életmód, az átgondolt táplálkozás, illetve milyen hatékonysággal orvosolták a már bekövetkezett betegséget. Ezek a tényezők ugyanis szorosan összefüggnek az adott intézmény munkájának a minőségével és sok tekintetben kiegészítik a pataki fejlődésről alkotott képünket. Tanulmányunkban először a Kollégium működésének, a diákélet kereteinek legfőbb jellemzőit vesszük sorba ebből a szempontból, majd a konkrét egészségügyi intézkedéseket, törekvéseket tekintjük át. Ezek után az iskolában bekövetkező halálesetek és betegségek felmérésével kísérletet teszünk a valós állapotok bemutatására. Végül arra keressük a választ, hogy a régióhoz, valamint más iskolákhoz képest milyen fejlettségi fokon állt a Bodrog parti iskola ezen a téren. Egészségügyi viszonyok az iskolában Három, egészségügyi szempontból aggályos tényező jellemezte talán leginkább a pataki iskola mindennapjait: a diákok túlnyomó többségének szegénysége, a tananyag zsúfoltsága és a helyiségek szűkössége. A tanulókat anyagi-társadalmi pozíciójuk alapján három csoportba sorolták, az elsőbe tartoztak a jómódú, birtokos nemesek gyermekei, az úrfiak, akik többnyire saját magántanítóval és külön pataki házzal rendelkeztek, valamint a szegényebb diákok közül inast tartottak. A második kategóriába az ún. „tarisznyások” kerültek. A kisnemesek, polgárok, esetleg hivatalnokok gyermekei a kollégium lakószobáiban vagy a helyi szállásadó polgároknál laktak, szerény ellátásukat pedig az otthonról hozott javakkal biztosították (innen a „tarisznyás” elnevezés). A harmadik, népes tömeget a szolga- vagy inasdiákok alkották. Az elszegényedett nemesek, gyermekeik sorsának jobbra fordulását a tanulástól váró szegény közrendűek és a rosszul fizetett lelkészek, tanítók gyerekei tartoztak ide. Ok fűtöttek, vizet hordtak, csizmát pucoltak, kisebb-nagyobb feladatot láttak el 1 A Kollégium ekkori történéseiről legújabban született munkák: Hörcsik Richard: A Sárospataki Református Kollégium gazdaságtörténete, 1800-1919. Sárospatak, 1996. (továbbiakban: Hörcsik, 1996.); Csorba Sándor: Reformkori diákegyesületek Patakon és a Társalkodási Egyesület Pozsonyban. Bp., 2000. 19-81. p.; Ugrai János: Felvilágosodás kori változások a Sárospataki Református Kollégiumban. In: Egyháztörténeti Szemle, 2001. 1. sz. 94-111. p.
