Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Nagy Károly Zsolt: Orbis Sensualium Pictus - A' Látható Világ lefestve. Joh. Amos Comenius művének s különböző kiadásainak összehasonlításából nyert néhány tanulság
Nagy Károly Zsolt: Orbis Sensualium Pictus - A Látható Világ lefestve 107 A lélek - vagy inkább szellem57 - itt már valami absztrakt s a racionalitás felől megközelített, számszerűsített, elemeire bontott valami. Ugyanakkor a lélek - már inkább szellem - egyfajta isteni pozícióból vizsgálódó hatalmas szemként tűnik fel, mely a síkba kiterített, elemeire bontott, racionalizált világot vizsgálja. A kép szinte megelőlegezi a magát vizsgáló lélek-szellem előtérbe kerülését. A változó kor felfogásának azonban hosszú távon ez sem felelt meg. Az 1777-es kiadásban még megjelent, a következő, vizsgálat tárgyává tett kiadásban azonban már nincs benne; sem ez, sem másik lélek-kép. Az ember marad az, ami: csont, hús, erek... A lélekről nincs szó. A teremtésről sem. Istenről sem. 8. Berekesztés Természetesen mindez csupán egy-egy villanás, egy-egy aspektus a sok lehetséges közül, s az is sokszor csupán felületesen érintve. Mindazáltal már enynyi vizsgálódás után is úgy tűnik, az Orbis pictus minden sikere ellenére sem vált hosszú távon azzá, aminek Comenius szánta: az embert emberré tevő bölcsesség, a pansophia paradigmájává. Paradigmává, hiszen Comenius gondolatrendszerében a pansophia nem egy állandó, változhatatlan s változtathatatlan kánon, hanem egy — mai kifejezéssel élve „nyílt forráskódú” - minden generáció által újrafogalmazható s újrafogalmazandó életszervező rendszer. Az ember állandóan olyan módszereket keres, melyek szinte mechanikus alkalmazásával választ kaphat a kérdéseire. Comenius is kereste - és megtalálni vélte - a tökéletes módszert, melynek segítségével mindenkit - hacsak nem bánt mostohán vele a természet értelem dolgában - meg lehet tanítani mindenre. Ez a módszer azonban a formára s nem a tartalomra, a válaszokhoz vezető útra s nem magukra a válaszokra vonatkozik. A pansophia nem ad választ, de segít rendszerezni gondolatainkat a kérdések feltevése s a válaszok keresése közben. Comenius halála után jóllehet kiadták műveit, de harmóniára törekvő pansophikus álmai nem valósultak meg, hol jó szervezés, hol jóindulat hiányában. Sőt. Születtek ugyan enciklopédiák, de a pansophikus gondolkodás nem terjedt el velük együtt. Az enciklopédikus tudás ugyanis nem egyenlő a pansophikus tudással. A világ és a személyiség — tudjuk, közhely - meghasonlott, részekre töredezett, s követte sorsát tudománya is; az Enciklopédia után leginkább egy-egy tudományterület enciklopédiája készült már csak el. Éppen ezért a következő korok nem értették Comenius művét sem, sőt a szakterületek művelőiben az ilyesfajta megértés iránti igény is egyre kevesebb lett. Az Orbis pictus lassan még meglévő tudományos korszerűségét is elveszítette. Jóllehet az 1719-es kiadás alkalmával egy hihetetlen bővítésen ment keresztül, azonban ez már egy másik korban, másik világban - s egy másik kötetben ment végbe. Bár a két kötetet egy könyvvé kötötték, de külön index tartozik mindkettőhöz. A mű elvesztette integritását, egységességét. A világ képe maradt ugyan, de nem a comeniusi cél szerint, nem koherens világképet ad, inkább csak „laystromát” a dolgoknak. Története során az Orbis pictus egyre kevésbé követte a világ változásait - melyek azonban meglehetősen markáns nyomokat hagytak rajta. Anyagát a kiadók nem aktualizálták, hanem folyamatosan selejtezték, így egyre inkább negative - hiányokkal - festette le a Világot. Sok fejezet törlődött a könyvből. Elsők közt az Isten, az utolsó ítélet, a teremtés, a lélek, s „az erköltsökrül tanétó tudomány.” Elvesztek a belső érzékenségek - s megmaradtak a külső érzékenységek. Elveszett még a „Bérekesztés” is, a maga intelmeivel együtt. A 57 Az ember lelke funkcióit tekintve már Comenius eredeti megfogalmazásában is inkább mai szó- használatunk „szellem” fogalmához áll közel
