Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csorba Dávid: Egy eltűnt prédikáció margójára
Csorba Dávid: Egy eltűnt prédikáció margójára 87 elemzés nélkül adja elő azokat, csupán a lelki ráhatás kedvéért. A kiszemelt áldozatot vádaskodásaival a legrosszabb színben tűnteti fel: ezeknek a szövegeknek legjelentősebb hozadéka a számtalan népi jellegű kiszólás, szólás és közmondás. A Dialógus Politico-Ecclesiasticus nagy teret szentelt az „igaz Magyar módon való szollás” prédikációkban való hasznosságának, nyelvművelő értékének.45 46 Figyelmeztetett emellett Medgyesi Pál arra, hogy ez nem lehet egyenlő a „parasztok” nyelvével való azonosulással. Szerzőnk láthatólag a kegyességi irodalomnak az eszményét kívánta megvalósítani, számtalanszor citálta népnyelvi szólásokból, de nem tudta megtartani a szónok és a hallgatóság közti távolságot. „Hlyen pedig a Tabacco-helluok [»dohányszívók«] barátsága, p.o. Edgyik a másiktól Dohányt kér, a másik meg tagadgya, hogy néki nintsen, a pedig tudgya, hogy vagyon, annak okáért azt öszvehami- sollya, ki-tűzi, lelkűzi, amaz-is tromfot tromfal üt, s öszvevesznek, mint a Varjók az Eb szaron, amint a Magyarok szoktak szólni. Avagy, edgyik a másik Dohányát el-kapja, mellyért a meg-haragszik, öszvekap- nak, s jól meg-verekednek, egymást jól meg-agyazzák. Meg-esik az is, hogy edgyik a másiknak Dohány Sacskóját meg-szereti, s addig-addig ólálkodik utána, hogy egykor el-osontya, ama gyanúban esik hozzája, s rá fogja, hogy ő lopta-el, e meg tagadgya, nem lévén bizonyság reá, de e még sem egyezik-meg rajta, hanem azon bakot nyúzza, hogy ő lopta- el. Ama csak ugyan nem restituállya, hol-ott azt igen meg-szerette, s régen vágy reá, igy osztán egy nagy háborúság támad közöttük. Avagy pedig amaz ollyan rá fogja, akinek se hire, se tanácsa benne, annakoká- ért ártatlan lévén fel-buzdúl, s azt öszve-szidgya, a meg néki visza mondgya, s jól meg-marakodnak osztán, mint az Ebek és a Macskák” (Ob. 76sq). Szentpéteri István szemléletes hasonlatsorral jelzi ítéletét: „úgy élsz, mint a Disznó, úgy halsz meg, mint az Eb, és úgy temettetel el, mint a Szamár” (Ht. G2v). Szentpéteri István a hallgatóit „rusticus, paganus, idiotae, plebs” néven illette, mely láthatóan arra utal, hogy deáktalan községnek volt a prókátora. A szerző pontosan érzékelhette, hogyan vélekednek róla a hívek, mikor a közkedvelt prédikátorról nyilatkozók szájába ilyen szavakat adott: „Vágynak kik magokat az ő undok tobzódó és Részeges hallgatóikhoz confirmállyák, (...) mebyért (...) dicsirtetnek is: Be jeles ember, úgy mondnak, tréfás ember, jó nyájas asztali ember. Nem ke45 „Tsak ne sajnálnék a’ fészkét, nem a’ Deák nyelvben, hanem magában fel-keresni, vinnénk minden kifejezéseket, ki-mondásokat, az közönséges szokott Magyari szóllásokra, meg-tudakozván szorgalmatosán, mint szokták az jó Magyar emberek a’ féle dolgot ki-mondani: sokkal magyarabbúl szólhatnánk és írhatnánk.” Idézi BARTÓK, 1992. 573. p.
