Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csorba Dávid: Egy eltűnt prédikáció margójára
Csorba Dávid: Egy eltűnt prédikáció margójára 83 Szerzőnk lelkisége az előbbi valásossághoz áll közelebb: a puritán szakirodalomból is a hasonló lelkiségű műveket citálja. Eszmetörténe- tileg nézve érthetetlen volna a szentmihályi lelkész hovatartozása: kegyes életről, praxis pietatisról beszélt, és hatalmas bűnkatalógusokat olvasott hallgatói fejére, tehát „ortodoxia és puritánizmus határán áll”. Az említett fogalompár azonban tisztázza az eddigi sematikus képet. A szentmihályi gyülekezet lelkipásztora, mikor a kegyes keresztyéni életről szólt, a praecizismus szaktekintélyeit idézte. A bűnök közül bűnt is, vétket is emlegetett, de okozati viszonyban: a vétket mint eltévelyedést követi a bűn, a szokás hatalma miatt. Ugyanazt a motívumhalmazt adta meg nem egyszer, de mindannyiszor a bűn „anomia” értelmére helyezve a hangsúlyt: „a bűn törvényrontás (...) átkozott pedig minden, valaki a törvény ellen vétkezik (...) s minden átkozott viszont kárhozatra méltó” (Öb. 40v). A kötet végén pedig summaként összefoglalta a mű téziseit.37 A puritán neveltetésből Szentpéteri a személyiségéhez, mentalitásához feltehetően közelebb álló precíz lelkületet szívta magába, és vált annak harcos szószólójává. Az elhivatás a reformátori felfogás értelmében kettős természetű: belső, amennyiben a Szent Lélek által történik a kiválasztás, és külső, amennyiben az egyházi elöljárók előtt a közzsinaton vizsgát köteles tenni a felszentelendő pap. Szentpéteri többször hivatkozott papi esküjére és annak a nála lévő bizonylatára. Ez az apró megjegyzés sokatmondó, ugyanis a korban a tanultabb, deákosabb „segédlelkészek” mellett megjelentek a nép körében nagy népszerűségnek örvendő parasztpróféták is, akiket az egyház szintén megpróbált építő módon felhasználni, őket az egyház testébe asszimüálni.38 Az évközi zsinat feladata volt, hogy kötelezzék őket lelkészi vizsga letételére, és bemutattassák velük a gyülekezet fogadónyüatkozatát, akárha utólag is. A külső elhi- vatásra való szükségszerű hivatkozás miatt megnőtt a belső elhívás, elhivatottság szerepe. Ez egyben felerősítette azt a tendenciát, amely újraértékelte a tanítói rend szerepét azonosítva őket a prófétai hagyomány hordozóival. Ez a szemlélet gyökereit Perkins homiletikájában leli föl, de az ószövetségi exegézist megújító Coccejus is ugyanezt a felfogást támogatta. 37 „Thesis. A’ Dohányozás kárhozatos vétek. Argumenta: 1. látattya vagy színe a gonosznak — vétek; 2. valami hitből nincsen — bűn; 3. Isten dicsőségére kell cselekedni; 4. arra, ami használ és épít; 5. tisztességgel és nem haszonnal kell élni; 6. pogá- nyoknak útát kerülni; 7. kötelesség alkalmatos időben szólni” (Öb. 151). 38 A szomszéd egyházmegyében ebben az időben (1690 körül) zajlott Órás András esete. Ld. VOIGT VILMOS: Egy „ámító”, Órás András Ugocsában. In: Küllős Imola — Molnár Ambrus (szerk.): Vallási néprajz, 9. Bp., 1997. 73—92. p.
