Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csorba Dávid: Egy eltűnt prédikáció margójára
82 Egyháztörténeti Szemle 11/1 (2001) — főként élete vége felé — kimondottan gyakorlati útmutatóknak készültek „az Egyházi-szolgák és a Magistrátus számára”. Ilyen pl. a Táncz pestise című prédikációs kötetének végén található több oldalas „buzdítás a Tánczolás executiójára”. Húsz évi lelkészi szolgálat után nem kis büszkeséggel számolt be arról, hogy tanításának már a gyümölcsét is látta. „Megtapasztaltam kegyelmetek buzgóságát, és Isten beszédének sikerét, ide való bé-lépésemnek eleinn a Tánczról tanítottam vala, s úgy megáldá az UR munkámat; hogy annak folyása (ki azelőtt divattyában vala) ottan megszárada, s azúlta majd emlékezete-is elveszett” (Tp. A3v). Hasonlóan hatásos és nevezetes prédikációt ismerünk a korból, nem is akárkiét: Medgyesi Pál emlékezett meg egyik levelében a Váralján lezajlott „templomozás-pörről”. A jajjos jeremiádok szerzőjének devotióról szóló beszédeinek hatására a korabeli elvilágia- sodó, csak színes istentiszteletet tartó népből gyakorló hitű gyülekezet formálódott — saját bevallása szerint.34 Teológiai ortodoxia A szakirodalom kimerítően tárgyalta ezidáig az ortodoxia, a puritánizmus és a pietizmus eszmetörténetileg egybefonódó téziseit. Anélkül, hogy ezeket a fogalmakat feloldanánk, a gyakorlati teológia nézőpontjából meg kell különböztetnünk kétfajta kegyességi lelkületet, melyek a fenti rendszerekben alkalmazhatók. Eltérő a bűn fogalma hithű és a kegyes lelkületű vallásos ember esetében. Az előbbi a bűnt „ano- mia”-ként értékeli, az isteni világrendtől való teljes, tudatos eltérésként; az utóbbi pedig ritkán beszél bűnről (kivételt képeznek a direkt Isten ellenes, Szentháromság ellenes tettek), inkább vétekről, azaz „hamartia”-ról, amely eltévesztést, eltévedést jelent. A tanítás célja is más: a hithű esetében a cél a megigazulás, vagyis az Isten kiválasztására, munkájára esik a hangsúly. A kegyes ember pedig az üdvözülés szempontjából a megszentelődést értékeli nagyobbra, ezzel a személyes elfogadás szerepét.35 Mindkét vallásosságnak megvan a veszélye, hogy szélsőségekbe sodródjon. A hithű racionalizált tanrendszert hoz létre, a kegyes lelkületű az eschatologikus távlat híján törvénykezővé válhat.36 34 SZILÁGYI SÁNDOR: Medgyesi Pál levelei (Medgyesi Pál levele Rákóczi Zsigmond- hoz. Gyulafehérvár, 1649. augusztus 23.). In: Erdélyi Protestáns Közlöny, 1876. 307sq 35 KOCSIS ELEMÉR: Református dogmatika. Debrecen, 1998. 200sq 36 COLIJN, JÓS: Egyháztörténelem. Előadások az egyetemes keresztyén egyház történetének körképéhez. Sárospatak, 1996. (A Sárospataki Teológiai Akadémia Egyháztörténeti Tanszékének kiadványai 2.) 295. p.
