Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csorba Dávid: Egy eltűnt prédikáció margójára
74 Egyháztörténet! Szemle II/1 (2001) Olyan jelentős alkotók jellemzik még a következő néhány évtizedet is, hogy abból téves konzekvenciát vonnánk le, ha a magyarországi századvégi puritanizmus elszürkülésének, a puritán szellemiség kiüresedésének záróakkordjaként értékelnénk ennek a fajta irodalomnak a térnyerését. Elég csak a századforduló híres prédikátorára, egyháztörténészére, a coccejánus és pietista szellemiséggel egyaránt átitatott Debreceni Ember Pálra, vagy a neves debreceni orvosra, első Arndt- kommentátorunkra, Huszti Istvánra gondolni. Nem is beszélve a 18. század közepének híres tanárnemzedékéről, Hatvani Istvánról, Maró- thi Györgyről és kortársaikról. A korszak jeles prédikátorainak munkássága sem azt jelzi, hogy az eltelt időben a puritanizmus energiái végleg feloldódtak volna: Hermányi Dienes vagy Nádudvari Péter prédikációi mérföldkőként mutatják, hogy az elmúlt korok teológiai, exegetikai vitái miként tisztultak le és találták meg a helyüket a kor prédikációs beszédmódjában. A prédikációk világképe Szentpéteri István prédikációinak egyik jellegzetessége, hogy Ezsai- ás bűnöket ostorozó próféciáinak hangját szólaltatta meg. Legfontosabb célja volt „az Ördög országnak rontása, nemcsak szóval való hirdetés, hanem írás által is”. A Béza-féle Kálvin-életrajzból való a fenti idézet, és a címben megfogalmazott két világ szembeállítása is régi hagyományt újít fel, inkább lutheri, mint kálvini eredetűt. Szerzőnk minden baj okának tartotta a részegeskedést, melynek következményei az élet minden területére kiterjedtek. „Testeket és lelkeket az ördög bordéllyává és pervátájává váltóztattyák, szivek tellyes útálatos gerje- dezéssel, szemeik paráznául villognak, szájok ama tisztátalan szerelemről paráznáktól szereztetett szemtelen czikornyás, és pajkos nótájú verseket kintornáinak, magokat az ocsmány bordélyból költ pajkosok szájához illendő s tserére való trágárságokban gyönyörködtetik, hu- nyorgatnak, ölelgetnek, tsókolódnak, tapogatnak, és néhánykor a tsele- kedetre is erumpálnak, kifakadnak. Bizonyság erre a mi világunk” (Ht. C3v). A részeges könnyebben hajlik a trágár beszédre, a fajtalan táncra és nótára, amelyek miatt a test fölötti kontrollt vesztve az ember könnyen erkölcstelen cselekedeteket vihet véghez — vélekedett a szentmihályi lelkipásztor. Országgyűlési rendeletek, zsinati határozatok, iskolai törvények szóltak a fenti bűnök ellen: ezek a kérdések állandóan napirenden voltak. A borivás a korban teljesen természetes volt, a lelkipásztorok is rendelkeztek megfelelő gazdasággal, így pl. Károlyi Gáspárnak tisztes jövedelme származott borkereskedelméből. Törvény rendelkezett a di
