Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)

2001 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csorba Dávid: Egy eltűnt prédikáció margójára

70

Egyháztörténeti Szemle II/1 (2001)

mesztert Frankfurt an der Oderben. Hazajövetelétől számítva lelkipásztorként szolgált majd 10 helyen, több mint 50 esztendőt. Ismerve a pap- marasztás intézményét, elképzelhető az is, hogy gyakori helyváltoztatása személyes vonásainak köszönhető (főként, hogy egy-két helyre újra és újra visszatért). Matuzsálemi kort élve halt meg 1730-ban 75 évesen. Szerzőnk a kor egyetlen és egyedülálló kollégiumában tanult, kiváló puritán tanítók keze alatt (Martonfalvi, Szilágyi Tönkő Márton), nehezen jutott ki külhonba, apró falvak sorában volt lelkipásztor, köteteit csak éves késésekkel tudta kiadatni, embert próbáló időket élt meg. Ez a kép már mutatja a beszűkülést, ami a megelőző korok színes peregrinációs útjaihoz, több éves tapasztalatszerzéséhez képest nyilvánvaló.

Két tény a lelkipásztori mentalitására is fényt vet. 1709-ben büd- szentmihályi (ma: tiszavasvári) szolgálatából a közzsinat végzése tiltotta el, illetve a fennmaradt adatok fényében a századvég, Martonfalvi, id. Köleséri Sámuel és Debreceni Ember Pál melletti legtermékenyebb egyházi írójáról van szó. A hat munka tematikáját és stílusát tekintve is meglehetősen egyoldalú.5 Érdeklődését jellemzi disszertációinak címe: De aeterna hominum electione (Frankfurt, 1677) és De sorte piarum in Via (Frankfurt, 1678). Az utóbbi a kegyesség megélését, mint harcos erőt igénylő küzdelmet értelmezi — hivatástudatára jellemző módon a latin nyelvű munkában magyarul is idézi a kegyes ember attitűdjét ábrázoló 112. zsoltár 7. versét. Prédikációi túlbővített rettentések, a kor megannyi kísértése, a tánc, a részegeskedés, a káromkodás és a dohányzás ellen.6 Kéziratos kötetét a szakirodalom eddig nem ismerte, bár a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára Kézirattárának két példánya is van belőle (R 618 és R 702/ee, mely az előbbi kötet első prédikációjának korabeli, betűhív másolata).7

Legnevesebb tanára a kor legnagyobb pedagógusa, Martonfalvi Tóth György is számon tartotta őt diáknévsorában, aminek különös jelentőséget ad, hogy ebben a katalógusban az általa tanított mintegy 1000 fő közül csak 80-nak a neve található meg.8 Szólhat ez nemcsak

5 Dissertatio: RMK III. 2896; Halotti prédikáció Szenczi A. Pál felett: RMK I. 1403; Concio redargutionis: RMK I. 1501, 1521, 1538, (R 618).

6 Az idézés sorrendjének alapjául összehasonlítás esetén a megírás időpontját vettem az alábbi megjelölésekkel: Ht. — Hangos trombita. Debrecen, 1698. [1682]; Ös.

— Ördög szigonnyá. Debrecen, 1699. [1691]; Tp. — Tánc pestise. Debrecen, 1697.; Öb. — Ördög szára bordája. (Kézirat, 1712—3.)

7 Zoványi Jenő Dohány doha néven tüntette fel, mint feltételezett, de általa el nem ért kötetet. ZOVÁNYI JENŐ: Magyar Protestáns Egyháztörténeti Lexikon. Bp., 1977. 594. p.; Nagy Géza is csak „állítólagos” létezéséről tudott. NAGY GÉZA: Fejezetek a magyar református egyház 17. századi történetéből. Bp., 1985. (továbbiakban: NAGY, 1985.) 24. p.

8 Ld. a Kedves Olvasóhoz szóló részt: MARTONFALVI GYÖRGY: Szent História. Debrecen, 1681.