Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csorba Dávid: Egy eltűnt prédikáció margójára
Csorba Dávid: Egy eltűnt prédikáció margójára 71 szerzőnk személyének, hanem a jó nevű családnak is. Talán nem véletlen, hogy a századvég puritán kultúrpolitikusa és egyben cenzora, Debreceni Kalocsa János is támogatta Szentpéteri István három művének a megjelentetését.9 Tudjuk, hogy Szentpéteri első munkája, a Hangos trombita már a Martonfalvi halálát követő évben (1682) nyomtatásra elő volt készítve. Ezek a kötetek csak részei a nagy életműnek, nem is a megírás sorrendjében jelentek meg és időben is óriásiak a csúszások (7—15 év). Munkái három, egymást követő évben kerültek nyomtatás alá (1697—9), amikor a szentmihályi gyülekezet jótevői és a nyomda is kész lehetett rá, hogy rövid terjedelemben, kis példányszámban adjon közre egy-egy prédikációs kötetet. Utolsó műve pedig (Ördög szára bordája) végleg kéziratban maradt, annak ellenére, hogy szerzője annak elkészülte után még majd 20 évig élt és dolgozott, és ezt a 7 prédikációt két szolgálati helyén is végig prédikálta (Nádudvar, Tiszalök). A debreceni nyomda elpusztulása után (1705) nem volt nyomda, amelyik felvállalta volna műveinek kibocsátását, bár a kötet látható módon nyomtatásra volt előkészítve. A kötetkompozíció egységes szemléletet tükröz. A belső oldalon mindig egy Chrysosthomos idézet áll, a címben jelzett erkölcsi túlkapás argumentumaként. Az olvasóhoz szóló ajánlások egy esetben térnek el a kor jellemző kötetkezdő formuláitól: a szerző, az olvasóközönség negatív megítélését feltételezve, a következő verssort állítja ez előszók élére: „Lectori Benevolo, Solidam Salutem. Malevolo, helleborum Salubrem” (Ht. A5). „Beköszöntőnek” talán ez egy kicsit szokatlan, hiszen többnyire az ‘akinek kell vegye hasznát, akinek nem, írja mását’ formulával mondanivalójukat zárták a század szerzői, nem pedig ezzel kezdtek. Az erősen moralizáló egyházatya és a vallási téren türelmetlen előszók mellett feltűnő még az üdvözlő versek hiánya, annak ellenére, hogy igen neves szerző a kötet censora. Elképzelhető, hogy kortársaival nem volt egy állásponton, ha nem írtak köteteihez üdvözlő, dicsőítő öröménekeket; ugyanakkor a 18. században már inkább ez vált általánossá. 9 Approbatio Opusculi {Hl), Approbatio operis (Ös.), Ita judicat de hoc opere (7p.) címen írt ajánlásokat a fenti művek elé Debreceni Kalocsa János, amelyek feltevésem szerint censori jóváhagyások. A szatmárnémeti nemzeti zsinat (1646) jogilag tette kötelezővé az egyházi vezetőség számára a könyvbírálat levezetését. Debreceni Kalocsa elődjének, Nógrádi Mátyásnak hasonló tevékenységét jelzik a püspökségének ideje alatt (1665—81) kiadott könyvek elé írt ajánlásai. A katolikus és állami elnyomás előretörése következtében visszaszoruló protestáns egyházak életképessége azon is múlt, hogy képesek-e elkerülni a belső pártharcokat, és egységesen fellépni. A könyvkiadás létkérdés volt, ezért vállalták fel a megelőző cenzúrát.
