Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 1. szám - TANULMÁNY - Velladics Márta: A szerzetes rendházak felszámolása II. József korában
Velladics Márta: A szerzetes rendházak felszámolása 5 működésének utolsó időszakában gondoskodott a megmaradt lakókról. Személyére az alábbiakban még visszatérek. Az első nap teendői közé tartozott a kolostor elöljárójának, prokurá- torának és a kolostori igazgatással hivatalosan megbízott személyek — lehetett világi is — az instrukcióhoz mellékelt esküszöveg szerinti eskütétele (3. pont). A nevükre kiállított esküformulát kézjegyükkel is ellátták.5 A biztos az eseményről beszámolt összefoglaló jelentésében („Commissions-Protocoll”, „Aufhebungs-Berichte”), egyben csatolta az aláírt esküszövegeket. Az első napi tevékenységükkel a komisszári- usok megszerezték maguknak a jogot, hogy a kolostor minden részébe — még a klauzurába is — szabadon bejárhassanak, ott megbízatásukat elvégezhessék, vagyis, az intézmény egésze minden tekintetben a rendelkezésükre kellett, hogy álljon munkájuk befejezéséig (4. pont). A rendház teljes ingó és ingatlan vagyonának átvétele után a felszámolást végző hivatalnokok mindenre kiterjedő leltárt készítettek két példányban, melyből az egyiket az országos hatósághoz (Helytartótanács), a másikat az Udvari Kamarához — Magyarország esetében a Magyar Kamarához — kellett eljuttatniuk, ezzel egyben átadták a központi hivataloknak a kolostor adminisztrációját és igazgatását (5. pont). Ettől kezdve a kolostor kiürítéséig, illetve a nyugdíjak kifizetéséig a Kamara gondoskodott a szerzetesek élelmezéséről és ruházkodásáról. Kivételt jelentettek a fentiek alól a szerzetesek magánhasználatára akár a cellájukban lévő, akár az elöljárójuknál letétbe helyezett tárgyak: képek, könyvek, bútorok, felszerelési tárgyak, melyek a rendelet értelmében a rendtagok magántulajdonát képezték (6. pont). Ezeket távozásukkor magukkal vihették. Ebben az esetben leltárra azért volt szükség, hogy a biztosok ellenőrizhessék, hogy valóban a birtokukban lévő tárgyakat viszik-e magukkal. Ezután a rendelet a rendházak lakóinak további sorsáról intézkedik. Azok, akik még nem tették le fogadalmukat egyszeri, 150 forintos végkielégítéssel négy héten belül el kellett, hogy hagyják kolostorukat. Mindent, ami még magántulajdonukat képezte, illetve amit magukkal hoztak a kolostorba, elvihették. A szerzeteseknek jogában állt az országot — a Habsburg Monarchia területét — elhagyva rendjüknek idegen földön még működő kolostorába emigrálni. Ebben az esetben útlevéllel és az utazáshoz szükséges pénzzel látták el őket, de nem tarthattak igényt nyugdíjra. Azok, akik egy másik, az országon belül működő rend mellett döntöttek, évi 150 forintos nyugdíjban részesültek. Kivé5 A gyakorlatban minden szerzetes számára készült esküformula. A szerzetesek esküjükben kötelezték magukat arra, hogy mindent átadnak a biztosoknak, s nem titkolnak el semmit a rendház ügyeiről. Az eskü szövegét közli: CSÁSZÁR, 1901. 416— 417. p.
