Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 1. szám - TANULMÁNY - Velladics Márta: A szerzetes rendházak felszámolása II. József korában
6 Egyháztörténeti Szemle 11/1 (2001) telt jelentett, ha férfiak esetében az irgalmas rendet vagy a világi szolgálatot, nők esetében az erzsébet-apácákat választották, mert ekkor 300, illetve 200 forintra emelkedett éves illetményük. Az uralkodó azokról is gondoskodni kívánt, akik megfelelő indokkal a szekularizációt — világba való visszatérés — kérték, ők évi 300 forint nyugdíjat kaptak mindaddig, míg önmagukat eltartani nem tudták. Mindazok a rendtagok pedig, akik egykori rendházuk szabályainak megfelelően, csöndben kívánták leélni napjaikat, kereshettek maguknak egy kolostort, ahol befogadták őket, de eltartásukért fizetni voltak kötelesek. A felszámolt épületben senki sem maradhatott, kivételt képeztek azok, akik magas koruk vagy betegségük miatt sem egy másik, működő rend kolostorára, sem szeretteikre nem bízhatták magukat. Ebben az esetben, ha szállítható állapotban voltak ún. gyűjtőkolostort jelöltek ki számukra, ahol nyugdíjukból tarthatták fenn magukat.6 Ha az öreg és beteg rendtag szállítása veszélyes lehetett rá nézve, akkor maradhatott a kolostorban, ahol addig is lakott. Hasonlóan jártak el azokkal az apácákkal, akik nem tértek vissza a családjukhoz, de egy másik rendbe sem óhajtottak belépni. Őket a hatóság egy kijelölt rendházba költöztette, s számukra — ahogy a férfi gyűjtőkolostorok számára is — napirendet dolgozott ki.7 A ház élére egy, a hivatalok által is jóváhagyott elöljáró került, aki felügyelte és irányította a közösség életét.8 A remeték a kerületi hivataloknál — függetlenül attól, hogy hasznos tevékenységet végeztek-e vagy sem — 14 napon belül voltak kötelesek megválni ruhájuktól (7. pont). Esküjük miatt pedig a legközelebbi plébánoshoz fordulhattak. Ha mindeddig valamilyen hasznos feladatot láttak el (templomi szolgálat, oktatás), azt folytathatták, ellenkező esetben összeírták őket és a továbbiakban a hatóság tartotta nyilván adataikat. Ellátásukról, esetleges nyugdíjukról a rendelet nem tesz említést. A remeteségeknek, mint egyfajta raktározásra, tárolásra alkal6 Valószínűleg az 1782-es rendeletben megfogalmazott gyűjtőkolostorok intézménye 1783 után értelmét vesztette. II. József, a magatehetetlen egyházi személyek további sorsáról kívánt gondoskodni 1783. március 11-én kelt döntésével, melyet 1783. április 7-én, illetve szeptember 29-én leiratban közölt a püspökökkel, tartományfőnökökkel és rendházfőnökökkel. A határozat értelmében az elmebeteg, illetve magatehetetlen egyházi személyek ellátására az irgalmasrendet jelölte ki, s az egyházi elöljárók kötelesek voltak szerződést kötni a területükön fekvő irgal- masrendi kolostorral/kolostorokkal a beteg emberek befogadásáról és ellátásáról. Az iratokat lásd: MOL. C 71. (= Helytartótanácsi Levéltár. Departamentum ecclesiasticum cleri saecularis et regularis.) 122. cs., 2. kf. 7 Minden valószínűség szerint Magyarországon női gyűjtőkolostorra sem volt szükség, mivel a hontalanná vált apácákat társaik befogadták. Példaként lásd: MOL. C 103. (= Helytartótanácsi Levéltár. Inventarien der in Hungarn aufgelassenen Klöster. Klarissen-Nonnen: Ofen, ff. 64—70.; Pest) ff. 139—142. 8 Az ő javadalmazása évi 600 forint volt.
